Index Vakbarát Hírportál

Egyszeri bruttó 50 ezer forintos kifizetést kapnak a Magyar Posta dolgozói

2023. február 9., csütörtök 16:43

Többkörös egyeztetés után részmegállapodás született a Magyar Posta vezetése, a Postás Szakszervezet és a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetsége között arról, hogy a postai dolgozók egyszeri bruttó 50 ezer forintos kifizetést kapnak addig is, amíg eredményre nem vezetnek és végleg le nem zárulnak az idei évre vonatkozó bértárgyalások – jelentette be Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke.

A Postás Szakszervezet célja az, hogy az idei évre olyan béremelést tudjon kiharcolni, amivel legalább nem csökken a postai dolgozók fizetésének reálértéke. Ennek eléréséhez folyamatos tárgyalások zajlanak a munkáltatóval, amelyek azonban még nem vezettek eredményre – írja közleményében a szakszervezet.

Mint írják, az elhúzódó egyeztetési folyamat miatt a Postás Szakszervezet és a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetsége azt kérte, hogy addig is, amíg az idei béremelés mértékében nem tudnak megállapodni, a postai dolgozók kapjanak egy egyszeri összeget, amivel megélhetési gondjaik átmenetileg enyhíthetők.

A csütörtöki részmegállapodás értelmében 2023. március 3-án minden postai munkavállaló bruttó 50 000 forintos pénzjuttatásban részesül.

A közlemény szerint abban is megegyeztek, hogy további 50 ezer forint kifizetéséről március 31-ig döntenek, ha addig nem születik meg a végleges bérmegállapodás. Sikerült elérni, hogy a mai részmegállapodásban azt is rögzítsék, hogy a munkáltató 2023. október 31-ig a szakszervezetek kezdeményezésére megvizsgálja egy év végi egyszeri kifizetés lehetőségét is.

A bértárgyalás további részleteire vonatkozóan a munkáltató számára megküldtük az elvárásunkat, és bízunk benne, hogy mielőbb ebben is előrelépésről tudunk beszámolni

– tette hozzá Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke.

Rovatok