Index Vakbarát Hírportál

Védelem alá helyezték Göncz Árpád korábbi villáját

2023. február 11., szombat 14:37

Az 1936-ban épült, több mint 1800 négyzetméteres villaépületet tavaly árverezte el a Nemzeti Vagyonkezelő egy ingatlanüzemeltetéssel és ingatlankereskedelemmel foglalkozó nemzetközi cégnek. A kerület nem akarja, hogy átalakítsák Göncz Árpád egykori rezidenciáját.

A II. kerületi önkormányzat vezetése „az átépítés veszélyének fennállása” miatt Göncz Árpád egykori köztársasági elnök Vérhalom téren álló villájának helyi védelem alá helyezését kezdeményezte január végi testületi ülésén. Amint arról tavaly beszámoltunk, az épület (a benne található ingóságokkal együtt) a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő árverésén több mint 833 millió forintért kelt el.

A vevő egy ingatlanüzemeltetéssel és ingatlankereskedelemmel foglalkozó cég, a Flovestor Passage Kft. volt.

Ennek többségi tulajdonosa a Nagy-Britanniában bejegyzett Flovestor Limited, amely Florian Wilhelm Albrecht, egy monacói címmel rendelkező német állampolgár érdekeltsége.

Az Építészfórum azt is megemlíti, hogy az elárverezett villával együtt jelenleg 25 épület szerepel az ideiglenes helyi védett értékek között.  

A tavalyi árverési hirdetmény leírása szerint a kétszintes, több mint 1800 négyzetméteres villaépület 1936-ban épült neobarokk stílusban. 1939 tavaszán a Magyar Posztógyár Rt. az építtető családtól megvette a házat, és egészen az államosításig kereskedőcsaládok laktak benne. Németh Miklós, a rendszerváltás előtti kormányfő a Belügyminisztérium Központi Gazdasági Főigazgatósága kezelésében lévő, Vérhalom tér 7. szám alatti vendégházat jelölte ki a mindenkori miniszterelnök rezidenciájának, de ő nem költözött be. Végül tízéves mandátumának lejárta után, 2000 augusztusában Göncz Árpád köztársasági elnöknek utalták ki a reprezentatív villát, ő haláláig az ingatlanban élt.

Őrsi Gergely II. kerületi polgármester előterjesztéséből kitűnik, hogy a helyi védettséget biztosító mostani testületi döntés egyelőre egy évig hatályos. (A többlépcsős, védelem alá helyezési folyamat eredményeként jelenleg 72 ingatlan esetében áll fenn kerületi helyi védelem.) 

A kerületi ideiglenes védelem alá vett értékeinek jegyzékében szerepel egyebek mellett az egykori hidegkúti közösségi ház épülete (amelynek megmentésére korábban akciót hirdetett az önkormányzat), a felújítás alatt álló Retek utca 24., a Szilágyi Erzsébet fasor 73. alatti villa, amely korábban az MDF székháza volt, illetve a Völgy utca 9–11. alatti Sándor-villa is. 

Rovatok