Index Vakbarát Hírportál

Reagált az egyházmegye Hodász András szexuális zaklatásról szóló írására

2023. február 12., vasárnap 07:31

Hodász András római katolikus pap szombaton arról vallott, hogy gyermekkorában többször is molesztálta őt egy pap. A Magyar Nemzet az Esztergom–budapesti Főegyházmegye sajtóosztályánál arról érdeklődött, mit szólnak az atya visszaemlékezéseihez.

Hodász András úgy fogalmazott, kamaszkorában vele szemben is több alkalommal követtek el szexuális visszaélést. Évekkel később a történteket megosztotta a szüleivel, akik elmondásuk szerint furcsának találták, hogy olyan sokat találkozik azzal a pappal, akiről amúgy hallották is, hogy valami nincs rendben vele, és gyanúsan sok fiatal fiú van körülötte állandóan, de nem tudták, mit tehetnének.

Az atya bevallotta, dühös volt a szüleire a naivitásuk miatt és a felelősséghárító tehetetlenségükért. Szerinte nekik az lett volna a dolguk, hogy mindent megtegyenek azért, hogy megvédjék őt.

Hodász András atya az eset kapcsán semmiféle bejelentést nem tett a főegyházmegye felé, így ők is a sajtóból értesültek a plébános bejegyzéséről

– közölte Zsuffa Tünde sajtószóvivő a Magyar Nemzet megkeresésére.

Ez azért is különös, mivel Hodász András a betegszabadsága óta is kapcsolatban áll a főegyházmegye munkatársaival – fűzte hozzá.

Áldozatsegítő csoportba hívták

Az esettel összefüggésben Perintfalvi Rita teológus közösségi oldalán tett közzé egy bejegyzést. Mint írta: „rendkívül fontosnak tartom, hogy Magyarországon is eljött az a pillanat, amikor egy katolikus pap, konkrétan Hodász András nyilvánosan leírta azt, hogy őt is szexuálisan bántalmazta kamasz korában egy pap”.

Hozzátette, hogy ugyan a történetből nem derül ki, konkrétan mi történt vele, „mégis nagyon fontos dominó ez a bedőlő dominók sorában, amelyek egyszer majd valódi tisztuláshoz vezethetnek az egyházban”.

A Felszabtéren megjelent írásában a teológus arra is bíztatta Hodász Andrást, hogy menjen el egy áldozatsegítő csoportba is.

Szeretném Andrásnak felajánlani, hogy jöjjön el abba az áldozatvédő-önsegítő csoportba, amit másfél éve működtetünk önkéntes munkával Heves Andrea pszichológus barátommal együtt! Szerintem nagyon gyógyító lenne egy ilyen alkalom. András, várunk szeretettel!

– írta blogbejegyzésében Perintfalvi Rita.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06 (80) 225-225-ös számon.

Személyesen az önhöz legközelebbi áldozatsegítő központban kérhet segítséget, az áldozatsegítő központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

(Borítókép: Hodász András. Fotó:  Kaszás Tamás / Index)

Rovatok