Index Vakbarát Hírportál

Rosszul lett a bíróságon a kisfia meggyilkolásával vádolt magyar nő

2023. február 14., kedd 13:40

Rosszul lett a bírósági tárgyaláson az a magyar nő, B. Katalin, aki közel másfél éve megölte a csecsemőjét Olaszországban.

A 2021 őszén történt brutális gyilkosság sokkolta a közvéleményt. B. Katalint Olaszországban állították bíróság elé a bűncselekmény miatt, az ügy tárgyalása szűk két héttel ezelőtt kezdődött meg. A meggyilkolt gyermek édesapjának ügyvédje szerint a nőt csak az érdekelte, hogy mikor kapja vissza a rendőrség által leltárba vett személyes tárgyait. 

A nő azóta ismét bíróság elé állt, és a Bors napilap szerint ezen a tárgyaláson az is kiderült, hogy

a nő már elkövethetett egy bűncselekményt korábban, de az mostanra elévült.

A tárgyaláson először annak a szupermarketnek az alkalmazottait idézték be, ahova a meggyilkolt csecsemő holttestét bevitte a nő. A bolti dolgozóknak is nehezére esett beszélni a bíróság előtt.

A Bors szerint rajtuk kívül megjelent a tárgyaláson annak a sztriptízbárnak a tulajdonosa, ahol sok évvel ezelőtt B. Katalin táncosnőként dolgozott. Az illető elmondta, hogy közvetlenül a gyilkosság előtt, szánalomból ő fogadta be ideiglenesen, néhány napra az édesanyát és kisfiát. Mint mondta, mindezt annak ellenére tette, hogy a nő korábban megzsarolta azzal:

ha nem fizet neki 12 ezer eurót, akkor elterjeszti a rendőrségen, hogy a szórakozóhelyen dolgozó lányok valójában prostituáltak.

Emiatt azonban akkor nem indult büntetőeljárás a nő ellen, és már nem indulhat, mivel az eset még 2011-ben történt. A bulvárlap szerint a gyilkossággal vádolt nő a tárgyalás elején még nevetgélt, de miközben a volt főnöke beszélt, rosszul lett, ezért engedélyt kért és kapott a bírótól a távozásra.

Rovatok