Index Vakbarát Hírportál

Több milliárd forinttal támogatják a jövő kutatóit a Debreceni Egyetemen

2023. február 17., péntek 14:01

A tudományos életpályát segítik Debrecenben. A támogatók a PhD-képzés és a tudományos élet kiválóságait keresik, továbbá professzori ösztöndíjprogramot is létrehoztak.

Nyolcmilliárd forinttal támogatja a PhD-képzést és a tudományos életpályát a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány (GTIDEA) és a Debreceni Egyetem – adta hírül az MTI.

Ez egy országosan egyedülálló támogatási rendszer és életpályamodell, amelynek célja, hogy az itt dolgozók és az itt tanulók olyan jövőképpel rendelkezzenek, amellyel beteljesíthetik tudományos tevékenységüket

– nyilatkozta Kossa György, az alapítvány kuratóriumi elnöke, aki kiemelte, hogy a kiválóságokat szeretnék megtalálni és támogatni, ezért olyan PhD-programot indítanak, amellyel teljesítmény alapján ösztönzik a fiatalokat. Ennek köszönhetően az intézmény saját maga nevelheti ki a jövő oktatóit.

A nyertes pályázók először havonta 100 ezer forintot, az első vizsgát követően pedig további 110 ezer forintot kaphatnak. Ehhez vállalniuk kell, hogy a jövőben a Debreceni Egyetemen dolgoznak majd.

Csernoch László tudományos rektorhelyettes arról beszélt, hogy az egyetemi forrásokból származó új támogatás mintegy 550 PhD-hallgatónak nyújt a képzés első 24 hónapjában havi 65 ezer forint, a második 24 hónapjában havi 75 ezer forint ösztöndíjat.

Így összességében az első 24 hónapban nettó 205 ezer, a második 24 hónapban havi 255 ezer forint érhető el.

Professzori ösztöndíjat is osztanak

Az alapítvány professzori ösztöndíjat is létrehozott, amelyet legfeljebb harminc, a 70. életévet betöltött, pályafutása végén járó, de az utánpótlás-nevelésben még eredményes szakember kaphat meg.

Bács Zoltán egyetemi kancellár ismertetése szerint az alapítvány öt év alatt 650 millió forinttal támogatja a professzorokat, a kiválósági PhD-program öt év alatt 500 millió, az egyetemet érintő kiegészítő hozzájárulás ugyanennyi idő alatt 2,5-3 milliárd forint hozzájárulást jelent, a korábban elindított tudománytámogatási program pedig 4 milliárd forintot tesz ki. Így összességében 7,5-8 milliárd forintos összegről lehet beszélni ötéves ciklusban – írták.

Rovatok