Index Vakbarát Hírportál

Ajtóstul ront be a házba a tavasz

2023. február 18., szombat 06:40

Felhős lesz a szombat, a nap délutánra süthet ki, a napközben a hőmérséklet ugyanakkor 18 fokig is nőhet a reggeli enyhébb idő után.

Szombaton az ország nagy része felett sok felhő lesz, a felhőzet inkább délután szakadozhat fel és süthet ki a nap rövidebb, délen hosszabb időszakokra – írja az Időkép.

A prognózis szerint kisebb eső, valamint egy-egy zápor elvétve előfordulhat. A nyugati-délnyugati szelet sokfelé élénk, erős, északon pedig helyenként viharos lökések kísérhetik.

A reggel enyhe lesz,

délután ugyanakkor 11 és 18 fok közti időjárás valószínű.

Az orvosmeteorológia szerint szombaton már gyenge hidegfronti hatás várható, emiatt fokozódhat a görcshajlam, ami nemcsak izom- és hasi görcsök, hanem görcsös fejfájás formájában is jelentkezhet.

Emellett a szeles tájakon, különösen északon az erős, viharos szél is fokozhatja a fejfájást, valamint ingerlékenységet, nyugtalanságot is kiválthat, valamint ennek hatására csökkenhet a hő- és komfortérzet.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras.

(Borítókép: Lehotka László / MTI)

Rovatok