Index Vakbarát Hírportál

Már nem öt, hanem hat 30 év alatti háziorvos van

2023. február 20., hétfő 20:24

Frissültek a számok, miután újabb háziorvos regisztrált a Magyar Orvosi Kamara rendszerébe. Ezzel immáron hatra növekedett a 30 év alatti hazai háziorvosok száma. A Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke szerint ha semmi sem változna, nem kizárt, hogy csak 3-4 nappal későbbre adhatnának időpontot a háziorvosok.

Rendkívüli állapotok uralkodnak a magyar egészségügyben, egyre égetőbb kérdéssé válik a háziorvosi ellátás. Tavaly év végén már írtunk róla, hogy súlyos probléma jelentkezhet ebben a szektorban, mivel egy közvélemény-kutatásból az derült ki, hogy csupán az orvostanhallgatók öt százaléka szeretne háziorvos lenni. 

Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő akkor úgy vélekedett, a háziorvosi pálya lehetne vonzó, de nem az, mivel a szakmának nincs komoly tekintélye, noha a háziorvos az orvos–beteg találkozás legfontosabb állomása. Ennek egyik okát abban látta, hogy a háziorvosokat diszpécsernek tekintik az emberek.

Frissültek a számok

Ennél is elkeserítőbb hírről számolt be a Magyar Orvosi Kamara vasárnap a közösségi oldalán, bejegyzésükből ugyanis kiderült, hogy összesen öt 30 év alatti háziorvos van Magyarországon.

Az ATV megkeresésére a Magyar Orvosi Kamara frissítette adatait: újabb orvos regisztrált be a rendszerükbe, így hatra emelkedett a 30 év alatti háziorvosok száma. A kamara azt is hozzátette, ez a szám azt jelenti, hogy 

az elmúlt két-három évben mennyien választották és fejezték be a háziorvosi képzést.

A 40 év alatti háziorvosokról szóló statisztika sem ígéretesebb. Ők a teljes háziorvos-társadalom kevesebb mint hét százalékát teszik ki.

A praxisok ára, a praxisfinanszírozás alacsony szintje és a sok utazás – a Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke szerint ezek mind közrejátszhatnak abban, hogy a fiatalok egyre ritkábban választják a háziorvosi létet. Szabad Zoltán úgy látja, ha semmi sem változna, nem kizárt, hogy csak 3-4 napra adhatnának időpontot a háziorvosok.

(Borítókép: Joe Raedle / Getty Images)

Rovatok