A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte annak a – Magyarországon tartózkodási hellyel rendelkező – külföldi férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint a fővárosban, a Baross utcai villamosmegállóban halálra gázolt egy gyalogost.
A Fővárosi Törvényszék keddi közleményében azt írta: a megalapozott gyanú szerint a terhelt vasárnap éjjel két órakor a Baross utcai kereszteződésnél elvesztette uralmát a gépkocsija felett, amely megcsúszott, majd a villamosmegálló utasvárójának ütközött, és halálra gázolt egy ott tartózkodó gyalogost.
Ismertetésük szerint a kocsi ezután továbbsodródott, végül egy villanyoszlopnak csapódva állt meg. A rendőrök által a helyszínen elvégzett légalkoholmérés a gyanúsítottnál pozitív eredményt mutatott, a sofőr a helyszínen elismerte, hogy vezetés előtt alkoholt fogyasztott – tették hozzá.
A bíróság közölte, hogy a gyanúsított cselekménye – bizonyítottság esetén – halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségének megállapítására lehet alkalmas. Úgy folytatták, hogy az ügyészség a szökés, elrejtőzés veszélye miatt a férfi letartóztatását indítványozta.
„Figyelemmel arra, hogy a terhelt cselekménye a szakértői vizsgálat eredményétől függően súlyosabban is minősülhet, illetve a terhére rótt bűncselekmény köre is bővülhet – így a bizonyítottság esetén kiszabható büntetés mértéke is nőhet –, alappal lehet tartani attól, hogy a terhelt jelenléte az eljárás során kizárólag a legszigorúbb kényszerintézkedéssel biztosítható” – indokolt a bíróság, azt is jelezve, hogy végzésük végleges – írja az MTI.