Index Vakbarát Hírportál

Több végrehajtó is elismerte bűnösségét a Schadl–Völner-ügyben

2023. február 21., kedd 10:08

Az ügy 22 vádlottja közül 11-nek a meghallgatásával folytatódott a Schadl–Völner-ügyben indított bírósági per, amely pénteken vette kezdetét. A mai napon még nincsenek vallomások, sem tanúmeghallgatások, mindösszesen arról kérdezik a vádlottakat, hogy elismerik-e azt, amit az ügyészség a terhükre rótt a vádiratban.

Óriási médiaérdeklődés övezte a Fővárosi Törvényszéken a pénteken kezdődött előkészítő ülést, amelyben 22 vádlott állt a bíróság elé. Közöttük volt a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, Schadl György, valamint Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium egykori államtitkára. Az első tárgyalási napról részletesen beszámoltunk az Indexen is.

Kedden, a délelőtti órákban egy újabb előkészítő tárgyalás vette kezdetét.

Ebben összesen 11 vádlottat hallgatnak meg.

Most a vádlottak arról nyilatkozhatnak, hogy beismerik-e a bűnösségüket az ügyészség által megfogalmazott vádpontokban. Kedden azonban sem Schadl, sem pedig Völner nem áll bíróság elé, most a többi vádlotton lesz a sor, ők ugyanis csütörtökön, egy másik előkészítő tárgyaláson nyilatkozhatnak arról, beismerik-e bűnösségüket.

A keddi ülésen egyébiránt már született beismerő vallomást: a végrehajtói kar korábbi hivatalvezetője, P. Béla István bevallotta bűnösségét, és ennek értelmében várhatóan csak pénzbüntetés és foglalkozástól való eltiltás lesz a büntetése. 

16 ezer euró volt a zsebében, beismeri a bűnösségét? 

A hét, korrupcióval vádolt végrehajtó közül négyen beismerték a bűnösségüket:

A nyomozó főügyészség korábban indítványozta, hogy a bíróság – beismerő vallomás esetén – Schadl Györgyöt tíz évre, Völner Pált pedig nyolc év börtönbüntetésre ítélje. A büntetés része, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét 200, a volt államtitkárt 25 millió forint pénzbüntetésre ítélje, valamint mindkettőjüket tíz év közügyektől eltiltásra, jogi egyetemi végzettséghez kötött foglalkozástól végleges hatályú eltiltásra, és rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig.

(Borítókép: Németh Kata / Index)

Rovatok