Index Vakbarát Hírportál

Nagy változások jönnek az egészségügyben Magyarországon

2023. február 22., szerda 16:00

Csaknem egy órán át mutatta be a kórházszövetség konferenciáján az egészségügy átalakításának tervezetét Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár. A politikus arról beszélt, hogy véget vetnek a „kódolóművészet-szerű” betegellátásnak, átnézik a közbeszerzések rendszerét, a betegágyak számát is módosítják, és a kórházak úgynevezett tervezett éves keretét is újraszabályozzák.

Az államtitkár által tartott sajtótájékoztatóról a Napi.hu számolt be. Mint írták, Takács Péter a sajtótájékoztatón egyrészt elmondta:

ARRA TÖREKSZENEK, HOGY RADIKÁLISAN CSÖKKENTSÉK AZ ÁPOLÁSI NAPOK SZÁMÁT A FEKVŐBETEG-ELLÁTÁSBAN.

Az államtitkár szerint erre azért lenne szükség, mert az Eurostat 2017-es adatai szerint az Európai Unió többi tagállamához képest Magyarországon sokkal tovább tartózkodtak kórházban a fekvőbetegek. Takács Péter szerint az adatokból az látszik, hogy

A járóbetegeknél is változtatnak 

Takács Péter arról is beszámolt, hogy a járóbeteg-szakellátásban is változtatásokra készülnek. Állítása szerint most „kódolóművészet” van a szakellátásban. Nem a valódi ellátási eseményt finanszírozza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK). Ezzel összefüggésben példaként említette, hogy a megyei kórházak egy-egy esethez 6-7 ellátást könyvelt rá a betegeire, miközben a kis szakrendelőben (például a Felső-Tisza vidéken), 19-22 beavatkozást is hozzárendeltek egy-egy pácienshez, ami szerinte nem reális. 

Az államtitkár azt mondta, hogy hosszú távú megoldásként nagyjából egymilliárd forintból ki tudják alakítani 6-10 kórházban a finanszírozási kódrendszer rendszeres felülvizsgálatát. Ez az alapfeltétele az egészségügyi szolgáltatások valós értéken történő finanszírozásának, ami hozzájárul a kiegyensúlyozott, adósságmentes gazdálkodáshoz – hangsúlyozta. 

Az államtitkár azt is elmondta, hogy 2023 végén működési támogatásként 55 milliárd forintot fizettek ki az intézményeknek, vagyis ekkora kórház-konszolidációra volt szükség, mert a kórházak nem jöttek ki abból a büdzséből, amely a rendelkezésükre állt.

Takács Péter szerint a a kórházi adósságok keletkezésének hat fő oka van: a szakmaszerkezet, a menedzsment, a saját beruházások, az üzemméretet, az épületstruktúra, valamint az, hogy túllépik a tervezett éves keretüket (ték). Az utóbbiról azt mondta, hogy ezt három éven belül, a mostani kormányzati ciklus végéig lakosságarányosra szabják át. A politikus végül arról is beszélt, hogy a kórházak megemelkedett energiaszámláit a a rezsivédelmi alapból fogják finanszírozni a jövőben. 

Közbeszerzések, kórházi ágyak száma 

A politikus arra is kitért, hogy a kórházi közbeszerzéseknél is van tennivaló, ugyanis sok esetben felmerült a gyanú, hogy „előre lepacsizott” szerződések alapján végzik a beszerzéseket. Emiatt a jelenlegi 40 százalékról 15 százalék alá akarják csökkenteni a csak egy indulóval rendelkező közbeszerzések arányát az egészségügyben.

Takács Péter arra is kitért, hogy a kórházi ágyak számát is csökkenteni kell számos kórházban. Mint mondta, az ágyak számának nincs köze a finanszírozáshoz, az ágyszám önmagában nincs összefüggésben a betegellátás minőségével, de ezt gyakran nehezen tudja megértetni a helyi országgyűlési képviselőkkel.

Az államtitkár szerint

Jelenleg hárommillió négyzetméternyi kórház van Magyarországon, aminek a 30 százaléka mindig üresen áll, ezeket az ágyakat át kell adni a szociális szektornak.

Mint mondta, megvizsgálják, hol van szükség aktív műtétes ágyakra, mert ha oda nem megy be egyetlen beteg sem, akkor is egy nap 2,8 millió forintba kerül a kórház számára. Ez nem a kórházvezetők felelőssége, hanem a kormányzati szereplőknek kell megküzdeniük az ilyen ügyekben a helyi politikusokkal – mondta Takács Péter.

Rovatok