Index Vakbarát Hírportál

Szánthó Miklós: Az LMBTQ-aktivisták előbb-utóbb „gyermekszeretetnek” fogják nevezni a pedofíliát

2023. február 23., csütörtök 12:16

Stratégiai együttműködésre lépett az Alapjogokért Központ a New York-i fiatal republikánusokkal, jelentette be Szánthó Miklós főigazgató, aki a most kipattant pedofil botrányra is reagált.

„Békére és biztonságra van szükség, mert csak ez szolgálja a világ összekapcsoltságát” – jelentette ki Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója, valamint Gavin Wax, a New York Young Republican Club elnöke, miután aláírták a két szervezet közötti stratégiai együttműködési megállapodást.

Az együttműködés célja, hogy a józan ész magyar és amerikai konzervatív erői között minél szorosabb legyen a kapcsolat, és hogy közösen dolgozzanak a nemzeti erők nemzetközi összeszervezésén – írták. „A konzervatívok a világ minden táján hasonló veszélyekkel néznek szembe, a baloldali progresszió hívei az emberi jogokat az emberek ellen fordították, a józan többséggel szemben a radikális, szélsőséges követeléseket helyezték előtérbe” – olvasható a dokumentumban.

A főigazgató kifejtette, a nemzeti erők közötti kooperációban gondolkodnak, nem a nemzetekfelettiségben. Istenben, a hazában és a családban hiszünk – tette hozzá.

Szánthó Miklós nemrég az Alapjogokért Központ és a Karc FM közös műsorában, Az Igazság órájában reagált a sokakat elborzasztó pedofil botrányra.

Mint ismert, a budapesti Krúdy Gyula Angol–Magyar Két Tanítási nyelvű Általános Iskolában dolgozó, 39 éves B. Zsolt a közösségi médiában büszkén beszélt arról, hogy 15 éves szeretője van. B. Zsolt büszkén fejtette ki, hogy ő nem pedofil, hanem ebofil, azaz nézetei szerint rendben van, ha egy felnőtt férfi 15–19 év közötti fiúval vagy lánnyal annak beleegyezésével létesít szexuális kapcsolatot.

A férfit a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is elítélte, de Sebestyén Balázsék is elítélően beszéltek a pedagógiai asszisztensről. Az ügyben Schobert Norbert is megszólalt: a fitneszguru szerint undorító már a gondolat is, hogy egy pedagógus megkörnyékezzen, majd megrontson egy fiatalkorút.

Hozzátette: teljesen lényegtelen, hogy a megrontó heteroszexuális vagy homoszexuális. „Teljesen mindegy, hogy tizenöt éves fiú vagy lány a tanár szeretője. Sebestyén Balázshoz csatlakozom, ha ő vasvillát állítana a hátába, akkor én kocsi után kötném és végighúznám az utcán a csávót” – mondta.

„Az LMBTQ-aktivisták a pedofíliát előbb-utóbb »gyermekszeretetnek« fogják nevezni” – mondta Szánthó Miklós Az Igazság órája című műsorban.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06 (80) 225-225-ös számon.

Személyesen az önhöz legközelebbi áldozatsegítő központban kérhet segítséget, az áldozatsegítő központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

Rovatok