Index Vakbarát Hírportál

Nagy a mozgás a magyar légtérben, most vadászgépek tűntek fel a Balaton felett

2023. február 23., csütörtök 13:26

Csütörtökön F/A–18E/F Super Hornet típusú vadászgépek gyakoroltak légi utántöltést egy Airbus 330 típusú repülőből kialakított légi utántöltővel a Balaton felett, hívta fel szerkesztőségünk figyelmét az Index egyik olvasója. Fotók is készültek a gépekről, amiket Balatonedericsen sikerült lencsevégre kapni.

Amint arról beszámoltunk, szerdán Magyarországra érkezett Ciprusról egy Airbus KC2 Voyager típusú, légi utántöltésre és csapatszállításra használt gép, amely a brit légierő kötelékébe tartozik. A ZZ343 hívójelű gép 12 kisebb-nagyobb kört írt le a Balaton felett, majd távozott a magyar légtérből. Ezzel egy időben másik katonai célú repülőgép is a Balaton felé érkezett, amely a hollandiai Eindhovenben szállt fel. A MMF18-as hívójelű, Airbus A330-243 MRTT típusú légi utántöltő gépe a Radarbox repüléskövető oldal szerint kétszer is a tó fölött körözött február 22-én.

Az ukrajnai háború kezdete óta a NATO egyre gyakrabban küld stratégiai felderítő gépeket Kelet-Európába. Ezek több száz kilométeres távolságban képesek felderíteni a légteret, és ezáltal észlelni bármilyen, esetlegesen keletről érkező veszélyt.

A levegőben elrettentő erővel bíró gépek is köröznek, ilyen volt például az a nukleáris fegyverek hordozására is képes amerikai stratégiai bombázó is, amely pár hónapja repült át Magyarország felett. Oroszország szintén gyakorta emel levegőbe légtérellenőrző gépeket.

Arról egyelőre nincs információ, hogy csütörtökön miért riasztották a vadászgépeket, amint megtudunk valamit, frissítjük a cikket.

Frissítés: Mint kiderült, két F/A–18E/F Super Hornet típusú vadászgép gyakorolt légi utántöltést a magyar légtérben.

(Borítókép: Két vadászgép kísér egy utasszállítót a Balaton felett. Fotó: Olvasónk, Imre / Index)

Rovatok