Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány Ferenc: A magyar kormány aljas

2023. február 24., péntek 13:21

Ukrajna újjáépítése, megerősítése közös európai feladat. Közösen kell áldozni érte – írta Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke pontokba szedve foglalta össze, hogyan kéne lezárni az orosz–ukrán háborút.

Gyurcsány Ferenc az orosz–ukrán háború évfordulóján elmondta, véleménye szerint hogyan kellene megoldani a helyzetet. A politikus a Facebook-posztjában úgy fogalmaz, hogy a legeurópaibb párt, a Demokratikus Koalíció az Európai Unióval közösen kiáll Ukrajna mellett. Mint fogalmazott,

biztonsági és becsületbeli kötelesség Ukrajna támogatása.

A DK politikusa úgy véli, a magyar kormány aljas, a Putyin-barát politikája szégyenletes. „Békepártisága Putyin diktálta békét takar” – osztotta meg a véleményét a kormányzati narratíváról Gyurcsány Ferenc, aki úgy folytatta, hogy kötelesség lenne „egyértelműen támogatni Ukrajna honvédő háborúját”.

Kiderült, mi a végső cél

Gyurcsány Ferenc kiemelte, a háború végső célja, hogy az oroszokat kiűzzék Ukrajnából, majd ezt követően felsorolta, minek kellene történnie. A politikus szerint a győzelem után Oroszországot arányos és tisztességes háborús kártérítésre kell kötelezni. Ukrajnát fel kell venni az Európai Unióba, és szélesebbre kell nyitni a kaput a NATO irányába is.

Gyurcsány szerint Oroszországot nem a NATO fenyegeti, hanem a saját diktatórikus, agresszív rendszere.

Posztját úgy zárta: „Ukrajna újjáépítése, megerősítése közös európai feladat. Közösen kell áldozni érte.”

(Borítókép: Gyurcsány Ferenc. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok