Index Vakbarát Hírportál

Nagy gázzal hajtott tovább a részeg sofőr, miután elütött egy embert

2023. február 28., kedd 14:39

Cserbenhagyás és segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat több ember ellen az egri járási ügyészség, akik közül az egyik részegen elütött egy férfit, majd nagy gázzal tovább hajtott. A fiatal férfival szemben felfüggesztett szabadságvesztés, és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Cserbenhagyás vétségével vádolja az ügyészség azt a tarnamérai sofőrt, aki 2021. december 10-én kora reggel haladt autójával, miközben az előtte lassabban közlekedő járművek előzésébe kezdett, ám amikor a járműsor elejéhez ért, figyelmetlensége miatt úgy tért vissza a jobboldali forgalmi sávba, hogy kocsija hátsó részével érintőlegesen nekiütközött a legelől haladó autó bal elejének – írja az EgerHírek.

A lap beszámolója szerint a vétlen sofőr az ütközéstől elvesztette uralmát a járműve felett és a jobb oldali vízelvezető árokba hajtott. A balesetben személyi sérülés nem történt, az ütközéssel járó hanghatást pedig észlelte a vádlott, ennek ellenére

nem győződött meg arról, hogy a balesetben bárki megsérült-, vagy segítségre szorul-e, hanem megállás nélkül folytatta az útját. 

A vádhatóság pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt az ügyben.

A központi járási ügyészség segítségnyújtás elmulasztása, és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt nyújtott be vádiratot az ellen a 31 éves férfi ellen, aki tavaly májusban Hevesen, egy fesztiválon részegen beszállt az autójába, és figyelmetlenül haladt az ideiglenesen kitelepült főzősátrak által határolt részen. Ennek következtében a járműve elejével elsodort egy, az úton gyalogosan közlekedő férfit, aki emiatt elesett.

Mint írják, a balesetben a sértett könnyű sérülést, bokazúzódást szenvedett. A vádlott észlelte a balesetet, egy pillanatra meg is állt, azonban

a járműből nem szállt ki, hanem nagy gázzal továbbhajtott,

így nem győződött meg arról, hogy az elütött férfi megsérült-, vagy segítségnyújtásra szorul-e.

A vádlott miután elhajtott a fesztivál helyszínéről, kiért a közútra, majd néhány utcával arrébb megállt, ahol a rendőrök intézkedtek vele szemben. Az ügyészség az ügyben felfüggesztett szabadságvesztés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt – tették hozzá.

Rovatok