Index Vakbarát Hírportál

Erdő Péter több százezer embert vár Ferenc pápa Kossuth téri szentmiséjére

2023. március 1., szerda 16:14

Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek azt mondta, hogy több százezer embert várnak Ferenc pápa április 30-i szentmiséjére, amelyet a budapesti Kossuth téren tartanak. A katolikus egyházfő két nappal korábban érkezik meg Magyarországra.

Erdő Péter ismertette: húszezer ülőhelyet tudnak biztosítani a Kossuth téren, de a téren állva és a környező utcákban összesen több százezer ember is részt vehet a szentmisén.

Várjuk a híveket, zarándokokat határon innen és túlról

– közölte a bíboros, és reményét fejezte ki, hogy „szélesebb rétegekhez is eljut” a pápai szentmise örömhíre.

Erdő Péter kiemelte: a pápalátogatás második napján, szombat este a Papp László sportarénában 

Ferenc pápa körülbelül 15 ezer fiatallal találkozik majd.

Hozzátette: egyházmegyénként érkeznek majd a katolikus iskolák és egyéb közösségek delegációi, a püspöki konferencia pedig jövő hét elején beszéli meg, hogy melyik egyházmegyéből hány fiatal vehet részt az eseményen.

Erdő Péter elmondta: a Szent István-bazilikában és a Rózsák terei Szent Erzsébet-templomban tartott találkozókon a templomok befogadóképessége miatt korlátozott lesz a résztvevők száma, de a templomok előtti téren, kivetítőn követni lehet majd az eseményeket. Amikor pedig Ferenc pápa kilép a templomból – ha nem is lehet majd személyesen beszélgetni vele –, 

valamilyen formában lesz lehetőségük a híveknek személyesen üdvözölni őt.

A bíboros a fiataloktól és minden hívőtől azt kérte, készülve a találkozóra minden szentmise végén közösen kérjék Isten kegyelmét, hogy a szentatya látogatása „valóban lelki megújulás forrása legyen”. Tájékoztatása szerint ehhez a püspöki konferencia kiad egy imádságot is.

A bíboros kiemelte: a fiatalokat különösen várják a szombat esti találkozóra a Papp László sportarénába és a vasárnap délelőtti Kossuth téri szentmisére.

Az ő felkészülésük fontos eleme, hogy az idei nagyböjtöt és húsvét ünnepét komoly figyelemmel és lelkiséggel éljék át, hogy ezzel az élménnyel megerősödve találkozhassanak Ferenc pápával

– tette hozzá Erdő Péter.

A pápa április 28-án találkozik Orbán Viktorral

Ferenc pápa április 28-án érkezik meg Rómából Magyarországra, ahol három napig vendégeskedik. A katolikus egyházfő a tervek szerint már látogatásának első napján találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel, valamint Novák Katalin köztársasági elnökkel.

A Magyarországi Apostoli Nunciatúra és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia hétfőn azt is közölte, hogy mi lesz a katolikus egyházfő hivatalos programja.

A magyar miniszterelnök kedd reggel Facebook-oldalán megosztott egy korábbi fotót, amelyen kezet fog Ferenc pápával. A bejegyzéshez azt írta:

Idén áprilisban újra hazánkban üdvözölhetjük a szentatyát!

A szentatya legutóbb 2021 szeptemberében, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából járt Magyarországon.

Rovatok