Index Vakbarát Hírportál

A legmodernebb buszok állnak forgalomba a fővárosban és könyékén

2023. március 1., szerda 20:18 | aznap frissítve

A Volánbusz korszerű gázüzemű autóbuszok forgalomba helyezésével segíti a fővárosi agglomeráció közösségi közlekedését – közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a népligeti autóbusz-állomáson szerdán.

Menczer Tamás kiemelte: az agglomerációban élők, valamint az odaköltözők száma az utóbbi években jelentősen megemelkedett, ez pedig komolyan megterheli a közúti közlekedést, mert sokan megtartották fővárosi munkahelyüket, így pedig naponta ingáznak.

Az államtitkár azt mondta: amellett, hogy mérsékelni szeretnék a budai vonzáskörzetbe költözők számát, a helyzet egyik megoldása a közösségi közlekedés fejlesztése lehet, ami enyhítheti az állandósult forgalmi dugókat.

Ennek érdekében 164 új, sűrített földgázzal (CNG) közlekedő autóbusszal bővült a Volánbusz flottája, ebből 75 Budapest vonzáskörzetében áll forgalomba.

Hat járművet ünnepélyes keretek között adtak át szerdán a Népligetben. Menczer Tamás tájékoztatása szerint az akadálymentes, légkondicionált és a legmodernebb utastájékoztatási rendszerrel felszerelt hat autóbusz először a solymári és a nagykovácsi vonalon közlekedik majd. A politikus emlékeztetett rá, hogy tavaly 40 elektromos meghajtású busszal bővült az agglomeráció közösségi közlekedése.

További fejlesztések, beruházások is zajlanak

Az országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: választókerületét támogatva és a helyiek igényeit, elvárásait figyelembe véve jár el a pátyi autópálya-lehajtó, illetve a települést elkerülő út mielőbbi kivitelezése érdekében, amelyeket a tervek szerint még idén átadnak.

Menczer Tamás beszélt a Budakeszire tervezett buszsávról is, amely jelenleg tervezési szakaszban van. Az államtitkár szerint a brüsszeli szankciók a magyar energetikai iparra is negatív hatást fejtenek ki, ami jelentősen nehezíti a hasonló közlekedési beruházásokat, mivel Magyarországnak tavaly a tervezetthez képest jóval többet kellett költenie energiahordozók beszerzésére.

Aradszki András, Pest vármegye 1. választókerületének KDNP-s képviselője elmondta, a térség közlekedése mellett a környezeti terhelés is kedvező irányba mozdul el az új buszok forgalomba helyezésével. Hozzátette: 

a korábbi vasúti beruházásokkal kedvezőbb lett Érd környékének közösségi közlekedése.

A képviselő szerint hamis elképzelés az, hogy az agglomeráció „szükséges rossz”, mert Budapestnek szüksége van a vonzáskörzetére, az ott élők munkájára.

A buszpark bővítése, modernizálása volt a cél

Kruchina Vince, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója az átadón emlékeztetett: az új buszok forgalomba állítása abba a 2018-ban elkezdett programba illeszkedik, amelynek célja a buszpark bővítése, modernizálása a főváros környékén.

Az elektromos és CNG-technológia alkalmazásával a cég európai szinten is az élvonalban van a hatékonyság és a környezetvédelem terén

– fogalmazott az elnök-vezérigazgató.

Kitért a hamarosan debütáló vármegyei, illetve országos bérletre, amelyek a szakemberek várakozásai szerint alternatívát nyújtanak majd az emberek számára, hogy autóról közösségi közlekedésre váltsanak. A fővárosi agglomerációban forgalomba álló járművek beszerzési értéke hétmilliárd forint, a buszok egyenként több mint száz utas szállítására alkalmasak.

(Borítókép: Menczer Tamás beszédet mond hat korszerű gázüzemű autóbusz átadásán a népligeti autóbusz-állomáson 2023. március 1-jén. Fotó: Kovács Tamás / MTI)

Rovatok