Index Vakbarát Hírportál

Novák Katalin régi barátokkal találkozott

2023. március 4., szombat 20:16

Novák Katalin köztársasági elnök Nicolas Sarkozy korábbi francia államfővel és feleségével, Carla Brunival találkozott a magyar fővárosban.

A magyar államfő a Facebook-oldalán osztott meg egy képet a találkozóról. „Budapesten régi barátokkal” – írta a bejegyzéshez Novák Katalin.

A magyar köztársasági elnök tavaly novemberben Emmanuel Macron meghívásának eleget téve részt vett a Párizsban megrendezett nemzetközi békefórumon. A hivatalos út keretében Novák Katalin akkor is találkozott Nicolas Sarkozyvel, valamint a francia Szenátus elnökével, Gérard Larcher-vel. Az esemény után Emmanuel Macron és felesége is vendégül látták Novák Katalint az Élysée-palotában.

A magyar államfő akkor többek közt arról beszélt Nicolas Sarkozyvel, hogy „mekkora szüksége van Európának és a világnak Magyarország hídszerepére”.

Novák Katalin pénteken állami kitüntetést adott át Prágában

Az Index is beszámolt róla, hogy Novák Katalin Prágába utazott, ahol pénteken átadta Milos Zemannak, Csehország elnökének a legmagasabb, külföldieknek adományozható állami kitüntetést, amely a Magyar Érdemrend nagykeresztje a lánccal nevet viseli. Mint megjegyezte, Magyarország megbecsüli barátait.

A magyar államfő péntek délután találkozott Petr Pavellel is. A megválasztott cseh elnök korábban azt mondta: udvariassági találkozóról van szó, hogy „megismerjük egymást, és felvegyük a kapcsolatot. Semmiféle külön témák nincsenek tervezve” – mondta Petr Pavel a találkozó előtt cseh újságíróknak.

Rovatok