Index Vakbarát Hírportál

Már nem kell sokat várni az igazi tavaszra

2023. március 5., vasárnap 16:34

Változékony idő lesz a jövő héten, gyakran lesz borongós, felhős az ég, több hullámban kell csapadékra számítani, és sokfelé lehet élénk, olykor erős a szél. A hét során emelkedik a legmagasabb nappali hőmérséklet, a hét végén akár 17 Celsius-fok is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-nek küldött előrejelzéséből.

Hétfőn többnyire erősen felhős vagy borult idő várható. Északon szórványosan fordulhat elő eső, havas eső, északkeleten a hegyekben havazás, délen viszont többfelé kell esőre, záporra számítani, és itt a csapadék zöme a nap második felében érkezik. A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet

általában 3 és 9, a déli tájakon 10 és 13 fok között valószínű.

Kedden jobbára erősen felhős időre kell számítani, a nap második felében lehet vékonyabb a felhőtakaró. Az ország déli felén több, északon kevesebb helyen várható eső. Főleg északon, illetve a hegyekben néhol havas eső is előfordulhat.

A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, az északi országrészben néhol időnként megerősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 3 és plusz 4, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 5 és 10, délen 11 és 13 fok között valószínű.

Szerdán általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, szórványosan előfordulhat eső, zápor. A délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali minimumok mínusz 1 és plusz 5, a délutáni maximumok döntően 8 és 15 fok között alakulnak.

Csütörtökön általában közepesen vagy erősen felhős idő várható. Több helyen eleredhet az eső. A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1 és plusz 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 16 fok között alakul, északkeleten mérhetik az alacsonyabb, délnyugaton a magasabb értékeket.

Pénteken jobbára közepesen, illetve erősen felhős időre van kilátás. Helyenként előfordulhat eső, zápor. Többfelé megélénkül, néhol időnként megerősödhet a déli, délnyugati szél.

A hajnali 0, plusz 6 fokról általában 10 és 17 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szombaton nagyrészt erősen felhős vagy borult idő lesz a jellemző. Többfelé kell esőre, záporra számítani. A délnyugati szelet élénk, sokfelé erős lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet általában 2 és 8,

a csúcsérték 10 és 17 fok között valószínű.

Vasárnap napközben felszakadozhat, csökkenhet a felhőzet, hosszabb-rövidebb napsütésre is számítani lehet, de nyugat felől újabb felhőtömb közeledik. Egyre kevesebb helyen alakulhat ki csapadék. Sok helyütt megerősödhet az északi szél. A hajnali

mínusz 3, plusz 7 fokról 7 és 16 fok közé melegedhet fel a levegő.

(Borítókép: Balázs Attila / MTI)

Rovatok