Index Vakbarát Hírportál

Figyelem: egynapos leállás lesz az okmányirodáknál, kormányablakoknál!

2023. március 5., vasárnap 07:14

Március 7-én, kedden zárva tart az összes okmányiroda az országban, a kormányablakokban ugyancsak szünetel aznap az okmány- és járműügyintézés.

Minderről a kormányablakok hivatalos honlapján számoltak be. Azt írták, hogy a központi szakrendszerek nem lesznek elérhetők, mert 

A SZOLGÁLTATÓ ÁTFOGÓ INFORMATIKAI KARBANTARTÁST VÉGEZ.

Ebből kifolyólag kedden az ország összes okmányirodája zárva tart, a kormányablakokban pedig szünetel az okmány- (pl. személyi igazolvány, lakcímkártya, jogosítvány, útlevél, diákigazolvány stb.), valamint a járműügyekben (pl. forgalmi engedély, forgalomból való kivonás és forgalomba helyezés stb.) történő ügyintézés.

A karbantartás érinti a Schengeni Információs Rendszert is, ezért március 6-án, hétfőn csak a délig rögzített kérelmek esetében van lehetőség az azonnali (24 órás) eljárás által kiállított útlevelek átvételére: aznap 15 óra után a Központi Okmányirodában (Budapest, XIII. kerület, Visegrádi u. 110.) lehet ezt megtenni. Minden más ügykörben zavartalan lesz az ügyfélfogadás hétfőn. és kedden – írta a kormanyablak.hu.

(Borítókép: Kormányablak Budapesten. Fotó: Róka László / MTI)

Rovatok