Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány Ferenc elárulta, miért ölelkezett olyan hosszan Ráczné Földi Judittal

2023. március 7., kedd 21:45

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke az ATV Egyenes beszéd műsorának vendégeként beszélt arról, hogy szerinte tüntetőleg ölelkezett olyan sokáig Ráczné Földi Judittal, amivel a többi ellenzéki pártnak kívánt üzenni. Emellett kiderült, hogy jövő héten újabb érkező politikust jelent be a párt.

Gyurcsány Ferenc elárulta, azért nem mutatkozik olyan sokszor a sajtóban az utóbbi időben, mert szerinte kevés politikai műsor van, és ezekben általában napi aktualitásokkal foglalkoznak, amihez jobban értenek a frakciótagok, árnyékminiszterek. Azonban állítása szerint mindenki tudja, mit gondol ő személy szerint a világról. Ez nem a választási eredménynek köszönhető.

Gyurcsány elárulta: elnökként a feladata, hogy a politikai irányt építse, valamint ahhoz a hátteret és a közösséget építse, aminek a következménye a sok új tag, ami egy kevésbé látványos szerep. Ezt követően megkérdezték tőle, volt-e ehhez köze a választási eredményeknek, amire igen volt a válasz. Teljesen tudatosan szorították háttérbe Gyurcsány Ferencet.

Teljesen világos, hogy van egy őrült verekedés a Gyurcsány szerepéről és a Gyurcsány körül, ez ilyen társadalompolitikai és pszichológiai jelenség

– mondta a DK elnöke.

De ezzel nem kell megküzdenie a pártelnöknek, elmondása szerint nincs ebből lelki problémája.

Gyurcsány Ferenc ambíciója, hogy amit a DK képvisel, a szövetségeseivel, „koalíciós partnereivel együtt” többségbe kerüljön, de személyes ambíciója egyáltalán nincs. Csupán azért frakcióvezető, mert van befolyása a pártban, frakcióban.

Ezt követően arra a kérdésre válaszolt, hogy el merné-e engedni a pártját.

Vona Gábor lemondásával erősödött a Jobbik vagy nem? Fekete-Győr lemondásával erősödött a Momentum vagy nem? Schiffer lemondásával erősödött az LMP vagy nem? Folytassam? Karácsony lemondásával erősödött a Párbeszéd vagy nem?

– szegezte válaszul a kérdést a műsorvezetőnek, majd hozzátette, szerinte akkor kell lemondani, ha utána jobb lesz.

Majd azt is elmagyarázta: Dobrev Klára nem lenne jobb pártelnök, mint ő.

Fel is vetődött a kérdés a műsorban, hogy akkor honnan lehet tudni, hogy miniszterelnöknek jobb lenne, mint ő. Erre azt mondta, hogy „a Klára” a szakpolitikai részleteket ismeri és érti, szerinte egy kormányzás pedig pontosan ettől működik.

Ráczné Földi Judit hibázott

Ráczné Földi Judit esete elmondása szerint becsületbeli kérdés volt, szerinte Ráczné Földi Judit hibázott. Gyurcsány Ferenc elárulta, a volt párjának cége keveredett bajba, akinek aláírt egy olyan papírt, amit nem kellett volna. Ezt követően személyesen Gyurcsány Ferenc mondta meg neki, hogy nem lehet belőle képviselő

Én mondtam meg neki, hogy nem leszel képviselő, mert ezt még meg kell küzdened

– fogalmazott.

Tisztességes, tehetséges, sokat dolgozó nőnek tartja a DK elnöke az újdonsült képviselőt, akit szerinte tisztességtelenül bántanak. 

Durva fenyegetések az ellenzék felé

Az ölelkezésről elmondta, hogy tüntetőleg volt, és előtte megbeszélték. Kiemelte a politikus, hogy mindegy, mit mond a protokollszakértő, ugyanis nem egy protokolláris eseményen vettek részt. Formálisan egy férfi és egy nő ölelkezik, de valójában itt két barát ölelkezik.

Szerintük becsületes az új képviselő, ha nem gondolták volna, akkor nem engedik, hogy beüljön a parlamentbe, „mert ők egy ilyen párt”. Megtámadták a képviselőjüket, és ők tüntetőleg ölelkeztek hosszan.

Megküzdöttük, megcsináltuk, és mindenkinek azt üzenem – főleg azoknak, akik nem jöttek be –, hogy velünk ezt nem csináljátok, mi más fajták vagyunk, és ti szégyelljétek magatokat!

– ment neki a pártelnök elmondása szerint a Momentumnak, Párbeszédnek és az MSZP-nek.

„Politikus nem megy bele olyan meccsbe, amelyet elveszít. Ezt ti elveszítitek, mi ezt megnyerjük, és ennek következményei lesznek” – tette hozzá.

Hogy pontosan melyik meccsre gondolt, nem részletezte, de kijelentette, mostanában minden meccset meg szoktak nyerni. 

Árnyékkormányban nem vesz részt, csak a háttérben van

Az árnyékkormány egyik lényegi eleme, hogy megteremti a remény érzetét, a másik pedig, hogy kéthetente üléseznek. 6-7 előterjesztésről beszélnek ilyenkor, amiért állítása szerint sokszor vért izzadnak, mert nincs mögöttük minisztérium. De ezeken az egyeztetéseken ő maga nem vesz részt.

Én akartam nagyon az árnyékkormányt. Tehát én vagyok az árnyékkormány felállítása mögött, sok vitával nyár elején, de onnantól kezdve ez nem az én napi történetem, ezt Dobrev Klára vezeti.

– árulta el.

Ezt követően kifejtette, miért is fontos az árnyékkormány.

Itt nagyon szisztematikus felkészülés van arra, hogy mi fogunk kormányozni. A következő kormányfőt Dobrev Klárának fogják hívni, és a kormány közepén a Demokratikus Koalíció fog állni

– részletezte a politikus.

Átpártolt képviselők és az utolsó döfés

A szabad mandátumra hivatkozott a pártelnök, amikor szóba kerültek a Demokratikus Koalícióba átült képviselők. A politikus szerint nagyon helyes, ha valaki nem adja vissza a mandátumát, még akkor is, ha nem egyéni választókerületben szerezte a mandátumát, ugyanis közös listán szerepelt az ellenzék.

Jövő hétfőn, március 13-án bejelentik, újabb pártból érkezik hozzájuk politikus, de a pártja még nem tud róla.

Majd a műsor végén még egyszer odaszúrt az ellenzéknek:

Képzelje, ez nagyjából az a történet, hogy maga ott van egy leépülő csatornánál, annak a nézettsége 12 ezer összesen, és azt mondja egy másik csatorna, hogy most még jöhetsz, most még tudok műsort adni. Egy év múlva már nem tudsz jönni, akkor már másnak adom a műsort. Sokakat elutasítottak, mert nem voltak kiválók

– fogalmazott Gyurcsány Ferenc. Szerinte ez nem zsarolás, ha valaki politikus szeretne maradni, akkor szükség van egy pártra is – vélekedett.

(Borítókép: Gyurcsány Ferenc 2021. május 31-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok