Index Vakbarát Hírportál

Egy protokollszakértő szerint szinte abúzus, amit Gyurcsány Ferenc tett a parlamentben

2023. március 7., kedd 17:12

Gyurcsány Ferenc az eskütétel után látványosan gratulált pártja új parlamenti képviselőjének, Ráczné Földi Juditnak. A protokollszakértő úgy látja, hogy egy kézfogás és egy puszi belefért volna.

Ahogy arról beszámoltunk, az Országgyűlés hétfői ülésén esküt tett Ráczné Földi Judit, akit Kordás László halála után jelölt a DK a mandátumra. Gyurcsány Ferenc ezután látványosan, kezeit megfogva, közel hajolva gratulált a politikusnak. A kormánypárti képviselők – köztük Orbán Viktor miniszterelnökkel – somolygással fogadták a jelenetet.

Görög Ibolya az atv.hu-nak arról beszélt, hogy férfi és nő közötti gratuláció esetén belefér a puszi is, de amit Gyurcsány Ferenc csinált, az túlzás volt. A protokollszakértő hozzátette, saját pártjának képviselőjét nyilvánvalóan szívélyesen fogadja a frakcióvezető, a kulturális gyökerek miatt a puszi szokássá is vált, míg ha férfi kapja a gratulációt, elfogadható a vállveregetés is.

A protokollszakértő azért nevezte túlzásnak Gyurcsány Ferenc gratulációját, mert az hosszan tartott, ráadásul közben mindkét kezét fogta Ráczné Földi Juditnak, ami túlzottan bizalmas érintésnek tűnt.

Ez már szinte abúzus, nem tudom másképp kifejezni, szerintem ez már sok volt, belefért volna egy kézfogás és egy puszi

– húzta alá Görög Ibolya.

Rovatok