Index Vakbarát Hírportál

Forrnak az indulatok a Nyíregyházán a brutális tömegverekedés után

2023. március 7., kedd 17:11

Az előző hétvégén történt egy tömegverekedés Nyíregyházán, a Mamma Mia Club nevű szórakozóhely előtt. Az egyik helyi közéleti szereplő azt írta, a városban már régóta kiéleződött a helyzet, és ennek az eredménye volt a csetepaté. Azt is hozzátette, hogy szerinte csak idő kérdése, mikor történik meg ugyanez. Mindeközben a Mamma Mia Club is kiadott egy hivatalos közleményt az esetről.

Először ebben a cikkünkben írtunk arról, hogy az előző pénteken tömegverekedés történt a nyíregyházi szórakozóhely előtt. Akkor még viszonylag keveset lehetett tudni az eset háttéréről, csupán az volt egyértelmű, hogy a rendőrség megindította az eljárást, és több embert őrizetbe vettek.

Azóta az is kiderült, hogy az egyik megvert fiatalembert édesapja életveszélyesen megsérült, amikor megpróbálta szétválasztani a klub előtt verekedőket. Mindeközben a biztonsági őrök egyike is súlyos sérülést szenvedett: nála annak a veszélye áll fenn, hogy elveszíti a látását.

Arról, hogy mi miatt tört ki a balhé, mindkét fél mást mond. A biztonsági őrök szerint a korábban a szórakozóhelyről már kitiltott fiatalok provokálták őket, boxerrel megütve egy társukat, míg Száva Vince roma jogvédő szerint valójában a biztonsági őrök csalták lépre a fiatalokat.

Nemrég az egyik nyíregyházi volt jobbikos politikus, László Attila is egy hosszabb bejegyzést írta a Facebookon az eset hátteréről. „A bomba hamarosan robban!” – kezdte a bejegyzést a volt politikus, majd azzal folytatta, hogy az egyik biztonsági őr tájékoztatta arról, hogy mi is történt pontosan.

Ez a biztonsági őr nem először kereste meg őt, mivel „az utóbbi egy évben ugyanis észbontó állapotok uralkodnak a nyírségi éjszakában. Mint ismeretes az elmúlt év augusztusában is napvilágot látott egy hasonló esett Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből, amikor Vásárosnaményban csak az isteni gondviselés mentette meg az éjszakai szórakozóhelyen megkéselt biztonsági szakember életét” – írta László Attila.

Nemi erőszakot kísérelhettek meg a balhés fiatalok

A politikus szerint a mostani verekedés közvetlen előzménye két héttel ezelőtt volt, amikor a támadókat kitiltották az éjszakai szórakozóhelyről. Ennek oka az volt, hogy „ez a társaság már akkor sem bírt magával, ráadásul egy 16 éves lányt drogoztattak be, majd viselkedtek erőszakosan vele szemben”. 

Arról nincs biztos információ, hogy azon az estén nemi erőszakba torkollt-e az eset, de a szándék megvolt, az egészen bizonyos

– tette hozzá László Attila, aki szerint az előző hétvégén ugyanez a háromfős társaság próbált bejutni a klubba. A biztonságiak nem engedték be őket, így eltávoztak, de nem sokkal később „erősítéssel, mintegy tízfőnyi legénységgel tértek vissza, és támadtak rá a biztonsági személyzetre”.

Az egyik támadó egy bokszerrel úgy ütötte meg az egyik őrt, hogy gyakorlatilag a fél arca leszakadt, és jelenleg is kórházban van, valamint erősen kérdéses, hogy visszanyeri majd a szeme világát. A súlyos sérülései miatt egyelőre a szemét műteni nem lehet.

– írta a volt jobbikos politikus, aki szerint ebből a bokszeres ütésből kerekedett a tömegverekedés. Azt is hozzátette, hogy információi szerint a támadók kábítószer hatása alatt állhattak.

A biztonságiak is hibáztak, de…

László Attila azt is elismerte, hogy a biztonsági őrök is hibát követtek el. „Nyilvánvalónak tűnik, hogy hibáztak az örök, de ismerve a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében uralkodó éjszakai állapotokat, számomra nem kérdés hogy egy időzített bomba ketyeg a nyírségi éjszakában, amely előbb vagy utóbb robban” – írta. 

A volt jobbikos politikus szerint az utóbbi időben sokan felkeresték azzal, hogy „tarthatatlanok” az állapotok az éjszakai életben, és mindenki arra panaszkodott, hogy a drogtól kivetkőzött, szinte egyöntetűen cigány származású” alakok okozzák ezeket a balhékat. 

„Legyen szó akár éjszakai szórakozóhelyekről, vagy akár falunapokról, állandó probléma a csoportos erőszak, és ilyenkor nem ritkán a kés is előkerül. A rendőrség több esetben bizonyult már tehetetlennek, és volt már rá példa, hogy az álmodozó rendőr jelenlétében a biztonságiak bilincselték meg a garázdálkodókat, majd adták át őket azt követően a rendőröknek. A mostani eset ismét megmutatta, hogy a drog hatása alatt álló garázda alakokat szinte képtelenség ártalmatlanná tenni”– foglalta össze.

Tömeges demonstrációk jöhetnek

László Attila ezután kritizálta azokat a roma jogvédőket (köztük az említett Száva Vincét), akik „a megtámadott biztonságiak túlkapását azonnal rasszista indíttatású erőszaknak” aposztrofálják. Mint írta, a roma jogvédők március 10-ére szerveznek egy békés tüntetést a nyíregyházi szórakozóhely előtti parkolóba, de eközben a biztonsági őrök is egy hasonló demonstrációval készülnek.

„Ugyanis elegük lett abból, hogy minden hétvégén az életüket kockáztatják nevetségesen alacsony bérekért és még számtalan esetben őket hurcolják meg, vagy kerülnek börtönbe, a magukból kivetkőzött zombi módra támadó drogos csőcselék miatt. Ezért ők is megkezdték egy demonstráció szervezését március 10-én, péntek estére és már több százan vannak” – fogalmazott László Attila, majd nem sokkal később azt írta: 

Borítékolható, ha még nem is március 10-én este, de a bomba ismét robban, és nem csak a Nyírségben. A magyar társadalom normális tagjai napjainkra eljutottak abba az állapotba, hogy már nem akarják tolerálni a sérelmükre futószalagon elkövetett etnikai agressziót.

A politikus szerint a feszültség arra vezethető vissza, hogy a „cigányság jelentős része egyszerűen nem tud, és nem is akar megtanulni viselkedni”, és „kialakult egy olyan » gettókultúra«, amely a többségi társadalmat alkotó magyarság iránti gyűlöletre, a rendszeres kábítószer-fogyasztásra és a bűnözői életforma népszerűsítésére épül. Ehhez adódik továbbá az egyes kisebbségi hangadók bűnpártoló és uszító magatartása mellet, az állami szervek elnéző hozzáállása, amely lassan kimeríti rendszerszintű bűnpártolás fogalmát is” – írta az ex-jobbikos politikus.

A szórakozóhely is közleményt adott ki 

A Mamma Mia Club vezetősége kedd délután adott ki egy közleményt a tömegverekedésről.

Szeretnénk hangsúlyozni azt, hogy a biztonsági szolgálatot független vagyon- és személyvédelemmel foglalkozó társaság látja el. A társaság által alkalmazott biztonsági őrök tevékenységére nincs ráhatásun

– kezdték a bejegyzést.

Hozzátették azt is, hogy a biztonsági szolgálat megtagadhatja a vendég beléptetését, „amennyiben a vendégnél tiltott eszközt talál, vagy alkohol, illetve kábítószer hatása alatt áll”. Ha konfliktus történik a szórakozóhelyen. akkor pedig azt úgy kell megakadályozniuk, hogy senkinek se történjen bántódása. „A szórakozóhely vezetősége nevében elmondhatjuk, hogy minden alkalommal fel van hívva a biztonsági szolgálat tagjainak a figyelmet arra, hogy maximum kivezethetik a helyről a rendbontókat” – szögezték le.

Ezután azzal folytatták, hogy saját alkalmazottaik nem voltak szemtanúi a verekedésnek, mivel ők az épületben végezték a dolgukat. „a biztonsági őrök elmondása alapján péntek éjszaka bokszoló fiatalok akartak belépni a club területére, de ezt a biztonsági szolgálat megtagadta, mivel az előző héten problémásan viselkedtek más vendégekkel. A kulturáltan szórakozó többség érdekében a biztonsági őrök megtagadták a belépést. A srácok ezt nem vették tudomásul, és a rendezőket megfenyegették, majd felfegyverkezve visszajöttek, és megtámadták a biztonsági őröket” – írták a közleményben, majd hozzátették,

mivel a Club alkalmazottai nem voltak jelen az utcán zajló eseményeknél, nem is a mi feladatunk eldönteni azt, hogy pontosan mi történhetett. Ez a hatóságok dolga, és folyik is az eljárás.

Mindemellett, mint írták, az internetre felkerült felvétel alapján felvették a kapcsolatot a biztonsági szolgálatot adó cég vezetőjével, és megtették a „megfelelő intézkedéseket”. A cég arról tájékoztatta őket, hogy ők is belső vizsgálatot indítottak. „Bízunk benne, hogy a közeljövőben ilyen nem fog előfordulni, ennek érdekében minden óvintézkedést meg fogunk tenni – zárták a közleményt.

Rovatok