Index Vakbarát Hírportál

Extrém cuki leopárd született a Miskolci Állatkertben

2023. március 8., szerda 20:11

Perzsaleopárd-kölyök született a Miskolci Állatkertben, szerdán tartották az első állatorvosi vizsgálatát. A nagymacskáról fotósorozat is készült. Nevet még nem kapott, a névadáshoz március 15-én az állatkertbe látogatók segítségét fogják kérni.

A január 25-én született kölyök az első állatorvosi vizsgálatán megkapta a kötelező védőoltásokat, valamint az azonosítására szolgáló microchipet, és megmérték a súlyát is, amely azt igazolja, hogy jól fejlődik – tájékoztatott honlapján a Miskolci Állatkert szerdán.

Közölték, a kölyök fő táplálékát még az anyatej jelenti, de már kóstolgatja a húst is. Kiderült az is, hogy hímről van szó, aki azonban nevet még nem kapott. A névadáshoz az állatkertbe látogatók segítségét fogják kérni március 15-én, akik aznap szavazhatnak majd a kis leopárd nevére.

A Miskolci Állatkert első perzsa leopárdja, az akkor hároméves nőstény, Tareca 2012-ben érkezett Portugáliából, a Lisszaboni Állatkertből az európai fajmegőrzési program keretében. 2017-ben jött világra első kölyke, Touran, amely jelenleg már az izraeli Haifa állatkertjének lakója. Tareca 2022-ben kapott új párt Augsburgból, „frigyük” eredményeként született meg első kölykük január 25-én.

Egyre kevesebb leopárd él a Földön

A leopárd a legnagyobb elterjedési területtel rendelkező nagymacska, hiszen Afrika déli részétől egészen a Távol-Keletig előfordul, ahol több alfaját is megkülönböztetik élőhelyüktől, méretüktől, színezetüktől függően.

Létszáma azonban mindegyik alfajnak jelentősen megfogyatkozott, különösen igaz ez a Közel-Keleten élő, legnagyobb termetű alfajára, a perzsa leopárdra (Panthera pardus saxicolor), amelyből becslések szerint legfeljebb ezer példány élhet szabadon.

A veszélyeztetett nagymacskák megmentéséért az európai állatkertek az elsők között hoztak létre összehangolt tenyészprogramot az 1980-as években. Jelenleg Európa és a Közel-Kelet állatkertjeiben a fajnak mintegy 100 egyede él, köztük három Miskolcon – írta az állatkert.

Rovatok