Index Vakbarát Hírportál

Az orvosok harmada továbbra is MOK-tag maradna

2023. március 8., szerda 09:37

Még huszonnégy napon át nyilatkozhatnak az orvosok arról, hogy a törvénymódosítás ellenére szeretnének-e kamarai tagok maradni. A legfrissebb tájékoztatás szerint már 15 ezren éltek a lehetőséggel.

Már tizenötezer orvos jelezte, hogy a történtek ellenére is kamarai tag szeretne maradni – közölte Facebook-oldalán a Magyar Orvosi Kamara (MOK), amely honlapján egy visszaszámlálót is létrehozott, ezzel jelezve, hogy hány nap maradt még a nyilatkozattételre. Március 8-hoz számítva a határidő huszonnégy nap múlva jár le. Kincses Gyula MOK-elnök korábbi közlése szerint a kamarának 50 ezer tagja van, ezek alapján eddig közel az orvosok harmada jelezte, hogy maradna.

Mint ismert, a Belügyminisztérium múlt hét hétfőn nyújtott be egy törvénymódosítást, melyet az Országgyűlés kedden kivételes eljárásban  el is fogadott , szerdán pedig ki is hirdették. A jogszabályok értelmében

A kamara és a kormány legújabb konfliktusában döntő szerepet játszott az a február 4-ei küldöttgyűlés, ahol a MOK „az azonnali és hosszú távú célok elérése érdekében” nyomásgyakorlásba kezdett, arra kérték a háziorvosokat, hogy ne írják alá az ügyeleti szerződéseket”. A döntéshozók szerint a kamara döntése a betegbiztonságot veszélyezteti. A kormány azt is elfogadhatatlannak tartja, hogy a MOK etikai eljárás alá vonta az egyik vármegyei háziorvosi szakmai vezetőt, aki tájékoztatót tartott az új ügyeleti struktúráról kollégáinak. A kamara erre úgy reagált, hogy pusztán etikai bejelentést tettek egy olyan személy ellen, aki visszaélt hivatali helyzetével. Ez a kijelentés ugyanakkor nem árnyalta a történteket, a kormány törvényileg próbál pontot tenni az ügy végére.

(Borítókép: Christian Charisius / picture alliance / Getty Images)

Rovatok