Index Vakbarát Hírportál

Letartóztathatják a korrupcióval gyanúsított ártándi határrendészeket

2023. március 9., csütörtök 17:20

Tizenhat határrendész letartóztatását, továbbá egy határrendész és egy civil bűnügyi felügyeletének elrendelését kezdeményezte a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség. A gyanúsítottakat minősített vesztegetés gyanújával vették őrizetbe az ártándi határátkelőnél kedd este végrehajtott nagyszabású bűnügyi akciót követően – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) csütörtökön az MTI-vel.

A főügyészség korábbi közleménye szerint a Biharkeresztes Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó határrendészek szolgálatban rendszeresen korrupciós bűncselekményeket követtek el. Az ártándi, illetve a nagykereki közúti határátkelőhelyen szolgáló 17 határrendész 2022 áprilisa előtt állapodott meg abban, hogy az átkelőhelyen átutazóktól rendszeresen jogtalan előnyt fogadnak el, majd a szolgálatot követően az összegyűjtött készpénzt előre meghatározott arányban elosztják egymás között.

Az elkövetők között tiszti rendfokozatú nincs,

a legmagasabb beosztású határrendész az átkelőhelyeken szolgálatot ellátó szolgálatirányító parancsnok és átkelőhely-ügyeletes volt – írták.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyonvisszaszerzési Hivatala az ügyészség felkérésére több mint 190 millió forint értékben biztosított vagyontárgyakat. A nyomozással párhuzamosan folytatott vagyonvisszaszerzési eljárás keretében a gyanúsítottaktól hat autót, egy nagyobb értékű luxusórát, valamint nagy mennyiségű készpénzt és kriptovalutát foglaltak le, továbbá négy ingatlan zár alá vételéről döntöttek.

A 18 gyanúsítottól csaknem 57 millió forint készpénzt foglaltak le, amelynek felét külföldi devizákban, döntően euróban tartották

– ismertette a főügyészség csütörtöki közleménye.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt nyomoz az ügyben. A kényszerintézkedésekről a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa pénteken dönt – írták.

Rovatok