Index Vakbarát Hírportál

Több mint 50 év kellhet ahhoz, hogy megszűnjön a nemek közti bérszakadék

2023. március 9., csütörtök 18:32

Továbbra is jelentős a nemek közötti egyenlőtlenség a munkahelyeken, de biztató eredmény, hogy az OECD-országok közül Magyarország mutatta a legnagyobb előrelépést a nemek közötti egyenlőség megteremtésében. A PwC nevű vállalat kutatása rámutat: a munkáltatók a méltányos bérekkel és a befogadó vezetéssel javíthatják leginkább a nők munkahelyi szerepvállalását.

Nemrég beszámoltunk az Avon felméréséről, amely megállapította, hogy a nők csaknem 90 százalékát éri hátrányos megkülönböztetés a munkahelyén. Most a PwC friss felmérése arra is rámutat, hogy ha a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországaiban megvizsgáljuk a nők átlagbérét a férfiakéhoz képest, jelentős különbségeket találunk.

Az adatokból kiderül, hogy

ha az OECD tagországaiban a nők átlagbérét azonos szintre emelnénk a férfi munkavállalókéval, akkor az évente több mint 2 ezer milliárd dollárral növelné a nők keresetét.

Az iparágakat tekintve a nők szerepe a technológia, a média és a távközlés területein a legerősebb. A felmérés szerint a munkáltatók méltányos javadalmazással és befogadó vezetéssel javíthatják leginkább a nők munkahelyi szerepvállalását. 

A vizsgálat szerint az OECD 33 tagországában a nők munkaerőpiaci részvétele 2021-ben enyhén emelkedett. Az OECD-országokban mért nemek közötti bérszakadék 14 százalékos szintje, valamint a nemek közötti béregyenlőség felé tett történelmi fejlődési ütem alapján 

több mint 50 évbe telik, mire a bérszakadék megszűnik.

A felmérés alapján 2021-ben a nők munkanélküliségi rátája kismértékben, 6,7 százalékról 6,4 százalékra csökkent. Ugyanakkor a férfiak részvételi és foglalkoztatási arányában is hasonló javulás figyelhető meg, ami arra utal, hogy ezek a foglalkoztatottsági szintek inkább a makrogazdasági tényezőknek és az általános munkaerőpiaci fellendülésnek köszönhetők, mintsem a nemek közötti egyenlőség irányába történő előrelépésnek.

Az esélyegyenlőség területén legjobban teljesítő országok Luxemburg, Új-Zéland, és Szlovénia voltak.

Biztató eredmény, hogy az OECD-országok közül Magyarország mutatta a legnagyobb javulást 2020-ról 2021-re, ugyanis az országos rangsorban a 22. helyről a 13. helyre lépett előre.

A pozitív változáshoz az elmúlt évek munkaerőpiaci trendjei is hozzájárulhattak: a munkaerőért folytatott kiélezett verseny, valamint a Covid–19-járvány hatására elterjedt távmunka-lehetőség miatt is nőtt az esélyegyenlőség.

A férfiaknak több lehetőségük van

A PwC globális Empowerment Indexe, amely közel 22 ezer dolgozó nő véleményét elemzi, és 12 tényező alapján méri a munkahelyi szerepvállalást – olyan területeken, mint a hatáskör, a bizalom és a kompetencia – megállapította, hogy továbbra is jelentős a nemek közötti különbség a munkahelyi szerepvállalás terén. Eszerint a férfiaknak több lehetőségük van a munkahelyen, mint a nőknek.

A nők számára a méltányos kompenzáció (72%) a legfontosabb munkahelyi szerepvállalást elősegítő tényező – amely egyben a karrierváltás mellett döntő nők első számú szempontja is. Ezt követi a munkahelyi kiteljesedés (69%), majd az olyan munkahely választása, ahol önmaguk lehetnek (67%) és a támogató csapat, amely törődik a jóllétükkel is (61%).

A nők a férfiakkal szemben tapasztalt legnagyobb különbségeket a következő területeken figyelték meg:

A felmérés szerint a nők a technológia, a média és a távközlés területén a legmagabiztosabbak, különösen a technológiai ágazatban, ahol még a férfiaknál is eredményesebben képviselik az érdekeiket. A munkahelyi szerepvállalás tekintetében a második és harmadik helyen a pénzügyi szolgáltatások, valamint az energia, közművek és erőforrások ágazatban dolgozó nők állnak, bár a pénzügyi területen a férfiak szerepvállalása sokkal erősebb, mint a nőké.

Úgy gondolom, hogy a munkáltatók azzal javíthatják jelentősen a nők munkahelyi szerepvállalását, ha a karrierutak támogatására, a befogadó vezetésre, a méltányos javadalmazásra és az adatvezérelt sokszínűségi stratégia bevezetésére összpontosítanak. A cél olyan kultúra megteremtése kellene, hogy legyen, ahol az esélyegyenlőség a karriertervezés minden fázisában érvényesül

– emelte ki Szűcs Márta, a PwC Magyarország könyvvizsgálati osztályának cégtársa, Inclusion & Diversity részlegének vezetője.

A kutatásból kiderül, hogy a munkavégzés módja, helye és ideje feletti döntési lehetőség erősíti az önállóság érzését a munkavállalókban. A 11 285 nő közül, akik ezt megtehetik, 29 százalékuk dolgozik teljes munkaidőben távolról, és 56 százalékuknak van hibrid munkarendje.

(Borítókép: Justin Sullivan / Getty Images)

Rovatok