Index Vakbarát Hírportál

Elmegyógyintézetbe kellett vonulnia a rendőrnőnek, aki azt állítja, hogy megerőszakolták kollégái

2023. március 9., csütörtök 14:38

Egy hónapra az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI) kellett vonulnia a volt rendőrnőnek, aki azt állította, hogy megerőszakolták kollégái. Az ügyben nem sikerült bizonyítani az erőszak tényét, így eljárást indítottak a nő ellen, aminek keretében az elmegyógyintézetbe is be kellett vonulnia.

„Megjött a bevonulás ideje. 2023. 03. 07. IMEI.” Ezt az üzenetet január közepén küldte a társait erőszakkal megvádoló rendőrnő, vagyis már csak volt egyenruhás a Blikk munkatársának. Az ügyben vizsgálatot és eljárást indítottak, de nem vezetett eredményre, bár a korábbi rendőrnővel nem közölték pontosan a vizsgálatok eredményeit. 

A nő mindenesetre azóta már elhagyta munkahelyét, döntés az ügyben nem született, sőt eljárást indítottak ellene, amelynek következményeként be kellett vonulnia március 7-én. A vele szemben folyó eljárásban ugyanis az igazságügyi pszichiáternek nem sikerült megvizsgálnia őt, hogy beszámíthatóságát megállapítsák.

Mi történt korábban?

2021 decemberében súlyos zaklatási ügyről számolt be Zsiga Katalin őrmester. A Készenléti Rendőrség egyik bevetési alosztályának munkatársát elmondása szerint

megerőszakolták, elvették a szüzességét, majd meg is fenyegették társai.

A nő állítása szerint bántalmazója nemcsak beismerte, de el is mondta neki, hogy mindez azért történt, mert nem adta oda magát neki korábban. Katalin feljelentést tett az ügyészségen, a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség minősített szexuális erőszak bűntette miatt rendelt el nyomozást.

Ezt követően tavaly februárban a rendőrnőt szembesítették azzal a volt kollégájával, akitől tudomást szerzett a felvétel létezéséről. Polt Péter főügyész legutóbb egy levélre válaszolva azt mondta, hogy az ügynek bizonyíték hiányában még nincs gyanúsítottja. A történtek miatt a nő tavaly év végén azt mondta, hogy nem hajlandó tovább azokkal a rendőrökkel együtt dolgozni, akik megerőszakolták, emiatt viszont december 10. óta egyáltalán nem dolgozik.

A rendőrnő ellen emiatt a Készenléti Rendőrség parancsnokhelyettese fegyelmi eljárást indított. Annak lefolytatását azonban addig felfüggesztették, amíg a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség – egy külön eljárásban – meg nem vizsgálja, hogy Zsiga Katalin kibújt-e szolgálati feladatai ellátása alól.

Mindeközben a nő azt állította, hogy a munkahelyén büntetik amiatt, mert feljelentette a kollégáit. A KNYF közleménye szerint azonban a széles körű nyomozásban beszerzett bizonyítékok a feljelentő valamennyi állítását egyértelműen cáfolták;

a nő az elmondottakat többször módosította, alátámasztani nem tudta, és ellentmondásokba keveredett.

A rendőrnő által megnevezett egyik elkövető állítólag több száz kilométerre tartózkodott az állítólagos elkövetéskor. A rendőrnő nem is beszélt azzal a kolléganőjével, akitől – állítása szerint – tudomást szerzett a történtekről.

A hivatkozott videófelvétel nem létezik, ahogy a rendőrök közötti üzenetküldő alkalmazásban sincs nyoma a rendőrnőt érintő tartalmaknak. A szakértői vizsgálatok szerint a szolgálat során használt rendőrségi jármű üléshuzatán és a nő ruházatán nem volt anyagmaradvány.

A nyomozás eredménye alapján a rendőrnő lakókörnyezetében nem volt kamera, az elöljáróinak becsatolt írásbeli jelentését nem hamisították meg, továbbá más nők sem jelezték, hogy sérelmükre kollégáik erőszakos bűncselekményt követtek volna el – sorolták.

Bár a szakértő véleményét nem közölték a nővel, hiába kérte.

Korábban egy volt rendőr őrnagy beszélt arról, hogy a rendőrségen nagyon nagy baj lehet a mentális szűréssel, ha ez az eset valóban megtörtént. A rendőrség erre reagálva manipulatívnak minősítette a nyilatkozatát, és tagadta a probléma létezését.

Az őrmester ellen megindított fegyelmi eljárás eredménye az lett, hogy május 10-vel megszüntették a munkaviszonyát, továbbá hamis vád miatt eljárást kezdeményeztek ellene, és annak során döntött úgy a bíróság, hogy a volt rendőrnek be kell mennie az IMEI-be egy hónapra – írja a Blikk.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06 (80) 225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi  áldozatsegítő központ ban kérhet segítséget, az áldozatsegítő központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

Rovatok