Index Vakbarát Hírportál

Katonanőket bántalmazhattak a Magyar Honvédségnél

2023. március 10., péntek 19:44

Egy katona két női beosztottját is bántalmazhatta Szolnokon, az egyikük panaszt is tett az ügyben. A Magyar Honvédség még nem kommentálta a vádakat, de a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozást folytat.

Az egyik sértettet állítólag úgy mellbe vágta gumibottal a tiszthelyettesi rendfokozatot viselő felettese, hogy rendszeres orvosi segítségre szorul. A másik nőnek pedig a térde sérülhetett meg az incidens során. Informátoruk szerint egy október végi határvédelmi felkészítés során történt az eset. Az egyik sértett feljelentést tett a katonai ügyészségen – közölte a 24.hu. 

Megkereste a lap a Központi Nyomozó Főügyészséget is az üggyel kapcsolatban.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség nyomozást folytat alárendelt megsértésének bűntette miatt. Az ügyben gyanúsítotti kihallgatásra ez idáig nem került sor

– közölte Szabadi Péter helyettes szóvivő, osztályvezető ügyész, hozzátéve: az eljárás érdekeire figyelemmel jelenleg nem adható további tájékoztatás.

Az ügyben kérdést küldött a lap a Magyar Honvédségnek is, de még nem válaszoltak.

Volt már példa erőszakra

Korábban rendszeresen közösülésre kényszerített egy, a Magyar Honvédségnél dolgozó nőt egy alezredes. A történtek miatt az áldozat az ügyészségen feljelentést tett, de a katonaságon belül a méltatlansági eljárást Ruszin-Szendi Romulusz, a honvédség nemrég kinevezett parancsnoka megszüntette.

Benkő Tibor 2021 januárjában úgy fogalmazott, hogy eddig egy fegyelmi eljárásban fejezték be a vizsgálatot. Korábban már kiderült, hogy több eljárás is indult a férfival szemben. A férfit feljelentő nő korábban szintén azt mondta, hogy az alezredes más alárendeltjeivel is szexuális viszonyt folytatott. 

Az áldozat ezenkívül azt is mondta, hogy többen is tudtak a botrányról, mégsem kapott segítséget hosszú ideig. Ruszin-Szendi Romulusz, a honvédség új parancsnoka, valamint Benkő Tibor az eset nyilvánosságra kerülése után egyértelművé tette, hogy nemcsak ebben az egy esetben, hanem szervezeti szinten akarnak fellépni a zaklatások ellen.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06 (80) 225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi  áldozatsegítő központ ban kérhet segítséget, az áldozatsegítő központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

Rovatok