Index Vakbarát Hírportál

A borsodi erdőben, faágakkal letakarva találták meg az idős férfi holttestét

2023. március 13., hétfő 11:02

Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, kifosztás bűntette és jármű önkényes elvétele bűntette miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség egy 14 éves és egy 17 éves fiatalkorú ellen.

A vádlottak 2021 szeptemberében egy borsodi kistelepülésen lévő halastó tisztítási munkálataiban segédkeztek a 77 éves gátőrrel együtt. A férfi a gépjárművével szállította a fadarabokat, a vádlottak azonban az autót a sértett engedélye nélkül elvitték, és egy kukoricatáblában elakadtak vele. Amikor a gátőr közölte velük, hogy értesíteni fogja a rendőrséget, az egyik fiatal hátba rúgta, amitől a földre esett, míg a másik fiú ököllel fejen ütötte, olvasható a vádiratban.

A gátőr erre felkapott egy fadarabot, és az őt megütő vádlottat fejen ütötte, mire az elkövetők fadarabokat vettek magukhoz, és azzal testszerte ütlegelték a sértettet, miközben egyikük kijelentette, hogy meg kell ölni.

A pillanatnyi szünetet kihasználva a sértett vérző fejjel menekülni kezdett, egy arra közlekedő személygépkocsit megállított, a vezetőtől pedig kérte, hogy vigye el. A nyomában érkező fiatalok erre azt mondták a sofőrnek, hogy a sértett erősen ittas állapotú, nyugodtan menjen el, majd ők segítenek neki. Amikor eltűnt a szemtanú a helyszínről, tovább ütlegelték áldozatukat.

A férfi a bántalmazások következtében a helyszínen belehalt a sérüléseibe. Az egyik vádlott a nadrágzsebéből elvette az autó indítókulcsát. Amikor a fiatalkorúak meglátták, hogy rendőr- és mentőautók közelednek a helyszínhez, visszamentek a holttesthez, és azt az erdőbe behúzva faágakkal, levelekkel betakarva elrejtették. Az ügyészség a büntetlen előéletű letartóztatásban lévő vádlottakkal szemben fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés büntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy az idősebbik fiú nem bocsátható feltételes szabadságra, olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtóközleményében.

Rovatok