A Bicskei Önkormányzati Tűzoltóság részletes beszámolót közölt az M1-es autópályán múlt szombaton történt tömegbaleset mentési munkálatairól. Volt olyan egységük, amely 11 órán át végzett szolgálatot. A bicskei tűzoltók szerint sok hiányosságra derült fény, számos korszerű felszerelés, eszköz nem áll jelenleg a rendelkezésükre, pedig ezek birtokában hatékonyabban tudnának dolgozni. Ezért támogatókat keresnek.
A Bicskei Önkormányzati Tűzoltóság a közösségi oldalán azt írta, hogy Magyarországon eddig ismeretlen és egyedülálló komplexitású káreset felszámolásában kellett részt venniük. Tájékoztatásuk szerint az első riasztástól számított négy percen belül elindult az első egység a baleset helyszíne felé, és 18 perccel a riasztás után már ott is volt az első tizenkét tűzoltó, nem sokkal később pedig további egységek is a helyszínre érkeztek.
A bicskei tűzoltóknak sikerült meggátolniuk a lángok továbbterjedését, további gépjárművek károsodását, valamint a kifolyt üzemanyag meggyulladását.
A tűz két teherautót, egy kisteherautót és húsz személyautót érintett. A káreset következtében 39-en sérültek meg, közülük ketten életveszélyesen. Tizenketten súlyos, míg huszonöten könnyű sérülést szenvedtek. A roncsok eltávolításakor egy halottat is találtak az egységek.
Az elsőként kiérkező tűzoltóegység a teljes mentési feladat lezárása után utolsóként hagyta el az óriási baleset helyszínét, éjszaka fél kettő után érkezett vissza az állomáshelyére.
Ez azt jelenti, hogy mintegy 11 órán keresztül végeztek mentési munkálatokat.
A teendők ezzel nem értek véget, vasárnap a mentésben bevetett, használt gépjárművek, technikai eszközök és védőfelszerelések tisztításával, valamint karbantartásával foglalkoztak.
A Bicskei Önkormányzati Tűzoltóság szerint sok tanulsággal szolgáltak a március 11-i történések. Hozzátették: a legfőbb tapasztalat egyértelműen az, hogy
rengeteg eszközre és felszerelésre lenne még szüksége a helyi tűzoltóságnak.
A Facebook-posztban részletesen, tételesen felsorolták, hogy mire kellene beruházni. A fejlesztésekhez, eszközök beszerzéséhez támogatókat keresnek.
A következőkre lenne szükségük a bicskei tűzoltóknak:
Korábban megírtuk, hogy március 11-én, szombaton hatalmas szélvihar volt az országban, megdőlt a fővárosi szélrekord is: 117 kilométer per órás sebességű szél is volt. Ennek következtében porátfúvás alakult ki, amely hozzájárult az M1-es autópályán délután Herceghalomnál történt tömegbalesethez. Összesen öt kamion és 37 jármű ütközött össze, az esetről több videó is készült, amelyeket itt nézhetnek meg.
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint hét város hetven tűzoltója – a tatabányai, a bajnai, a törökbálinti, a nyergesújfalui, a székesfehérvári, a fővárosi hivatásos, a bicskei önkormányzati és önkéntes tűzoltók mellett a Fejér vármegyei és a Komárom-Esztergom vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat – érkezett az esethez.
(Borítókép: Lakatos Péter / MTI)