Index Vakbarát Hírportál

Politikai áthallások miatt tilthatták be egy negyedikes osztály március 15-i előadását

2023. március 15., szerda 14:00

Egy hónapon át készültek a Budenz József Általános Iskola és Gimnázium diákjai, hogy előadják március 15-i műsorukat. A negyedik osztályos tanulók egy alkalommal erre lehetőséget is kaptak, a második bemutatót politikai áthallások miatt azonban lefújták – derült ki egy szülő Facebook-posztjából.

Egy szülői beszámoló alapján a Budenz József Általános Iskola és Gimnáziumban az igazgató betiltotta a negyedik osztályosok március 15-i műsorát, mivel az előadásban politikai áthallások voltak, a bemutatón többek között olyan mondatok szerepeltek, minthogy „Le a cenzúrával”, illetve „Szabad utat a sajtónak”.

A Facebook-poszt szerint az alsó tagozatos diákok a történtek miatt a folyosóra vonultak, ott tüntettek, valamint aláírásokat gyűjtöttek annak reményében, hogy az elmaradt előadást mégis bemutathassák.

A legszomorúbb az egészben, hogy a gyerekek már egy hónapja erre az előadásra készültek, és tisztában vannak vele, hogy az igazgató félelemből nem engedte bemutatni az iskola előtt a darabot

– írta a bejegyzés szerzője.

A poszt hatalmas port kavart, a szülők egy része értetlenül áll a történtek előtt, egyikük például azt írta:

„A nagyobbik, aki hónapok óta készült, teljesen maga alatt van, nem érti, miért nem mutathatja be, amire készült. A testvére meg azért van maga alatt, mert alig várta, hogy megnézhesse a bátyját. Nem tudom megmagyarázni, mi történt, és miért. Halkan megjegyzem: 1848 szabadságharc volt!”

A bejegyzés alatti kommentekből az is kiolvasható, hogy a tanulók a műsort egy alkalommal bemutathatták, a második előadást azonban már betiltották.

Ez cenzúra

– írta az egyik kommentelő.

Frissítés: Nem sokkal cikkünk megjelenése után az iskolaigazgató, Csenki József a 444.hu- nak megerősítette, hogy valóban ő döntött a tiltásról.

(Borítókép: Németh Kata / Index)

Rovatok