Index Vakbarát Hírportál

Magyar professzor terápiájával állították talpra a kerekesszékbe kényszerült pápát

2023. március 15., szerda 12:42 | aznap frissítve

Megválasztása tizedik évfordulóján Ferenc pápa talpra állt. Szó szerint. Az utóbbi évet ugyanis súlyos térdproblémái miatt kerekesszékben töltötte, komoly fájdalmai miatt képtelen volt járni, már-már a visszavonulás gondolatát forgatta a fejében. De akkor egy zseniális magyar orvosprofesszor terápiájával meggyógyították. Helyszíni riport a feltaláló fiának rendelőjéből.

December 31., XVI. Benedek halála óta először adott interjút Ferenc pápa. A 86 éves katolikus egyházfő a Sky Newsnak nyilatkozott. A derűs hangú monológ lényege az volt, hogy az idős férfiú meggyógyult, sikeres volt a beteg térdét célzó terápia, és felkelhetett a kerekesszékből, ahová körülbelül egy éve kényszerült. 

„Ami az érzelmi állapotomat illeti, egy kicsit őrült vagyok, mert olyan jól érzem magam. A térdem jól van, a mágnes- és lézerterápia sikeres volt, a csont szépen meggyógyult, nem lesz szükség műtéti beavatkozásra. Olyannyira, hogy már sétálok, igaz, egyelőre csak járókerettel, de csaknem egy év után végre lábra tudtam állni. A koromhoz képest kielégítő az egészségi állapotom. Persze akár holnap is meghalhatok, de ezzel mindenki így van. Csak azt kérem az Úrtól, hogy tartsa meg a humorérzékemet.”

Hogy tényleg mennyire ramaty állapotban volt tavaly májusban a pápa, arra bizonyságul néhány videó:

Le is kellett mondania a tavaly júliusi afrikai utazását is.

Ma már viszont, napra pontosan pápává választása tizedik évfordulóján, felkelt és jár. És hogy ez így történhetett, az a zseniális magyar orvosprofesszor, Mester Endre által kifejlesztett lézerterápiának köszönhető. 

A professzor már 39 éve, 1984 óta nincs az élők sorában, de módszerével fia, Mester Ádám a mai napig gyógyít a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ második emeleti rendelőjében. Itt látogattuk meg rendelés közben a tanár urat, ott-tartózkodásunk alatt három beteg is megkapta a gyógyító lézersugarakat, mindhárman könnyek között dicsérték a mágikus hatású terápiát – ugyanazt, amely Ferenc pápát is talpra állította. 

Mester Endre 1965-ben kezdte el a lézerkutatását. 1974-ben alapította meg a Semmelweis Lézeres Kutatóközpontot, és az élete hátralevő részéig folytatta munkáját. Az ő nevéhez kötődik a „lágylézer” (soft laser) felfedezése. Az alacsony intenzitású lézer biostimuláló hatásairól 1967-ben jelentetett meg először publikációkat. Tudományos kísérleteket végzett a lézersugárzás biológiai hatásairól. 56 éve hozta nyilvánosságra megfigyelését, hogy kis teljesítményű lézer hatására a borotvált hátú egereken a szőr gyorsabban nőtt ki, mint a nem kezelt társaikén.

1971-től az alacsony intenzitású lézerrel páciensei nehezen gyógyuló lábszárfekélyeit kezelte eredményesen. Több mint 100 cikket publikált kutatásairól. A két fia, Mester Ádám orvosdoktor, radiológus és Mester András orvosdoktor, fül-orr-gégész a későbbiekben segítették őt a munkájában. Utóbbi Kaliforniában él, de bátyja idehaza gyógyít. 

Mester Ádám mutatja a rendelőjében található műszereket, miközben asszisztensnője, aki idestova 47 éve a munkatársa, az egyik beteg vállát kezeli.

Ez itt a látható fényű lézer, amellyel nyílt sebeket kezelünk, az infralézerrel pedig ízületeket gyógyítunk. A sajtójelentésekből egyértelmű, hogy a pápát infralézerrel kezelték, mivel súlyos ízületi kopás és az ezzel járó gyulladás volt a térdében, és ez óriási fájdalmakkal járt, ezért is nem tudott lábra állni már egy idő után, és a hírek szerint a visszavonulást fontolgatta, a lemondást a pápaságról

 magyarázza Mester tanár úr, miközben mutatja a rendelő falán függő képeket.

Az egyik az édesapját, a kereken 120 éve született Mester Endrét ábrázolja. 

Aztán a tanár úr beavat bennünket a terápia lényegébe.

A lézer, angolul laser betűszó. Light Amplification by Stimulated Emission of Radiation, magyarul olyan fényforrás, amely indukált emissziót használ egybefüggő fénysugár létrehozására. Ennek a speciális fénynek a napfénytől eltérő tulajdonságai vannak.

Mindez, amit most elmondtam, színtiszta fizika – mutat rá Mester tanár úr. – Ezért logikus, hogy a KFKI, a Központi Fizikai Kutatóintézet volt annak idején az édesapám partnere. Édesapám Kroó Norberttel, a KFKI Szilárdtestfizikai Kutatóintézetének igazgatójával dolgozott együtt, aki ma már, 2005 óta, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke. 

A lézert Theodore Maiman amerikai fizikus fedezte fel 1962-ben, de két évig tartott, mire publikálni tudta egy újságban az eredményeit, mert mindenki azt mondta, hogy ez hülyeség. Nota bene, először maser volt az eljárás neve, a Light (fény) helyett Magnetic (mágneses) volt az első betű, de aztán a fénnyel is megvalósították. Az első orvosi könyv a lézer alkalmazásáról 1964-ben jelent meg, az még a rubinlézer volt. Ezzel már eredményesen el tudták pusztítani a melanomát, a bőr rákos elváltozását. Ugyanakkor a lézer a környező egészséges szöveteket nem bántotta, tehát kiderült, hogy a lézernek nincs rákkeltő hatása.

Aztán egy 1966-tól 1972-ig tartó tudományos kísérletsorozat kezdődött Magyarországon, amit 51 éve egy doktori disszertáció koronázott meg.

Sikerült kimutatni, hogy a lézerfénynek a különböző biológiai rendszerekben stimuláló hatása van, többek között a nem gyógyuló sebet, a fekélyt is begyógyítja.  

Mármost, ezt a bizonyos disszertációt Mester Endre, Mester Ádám édesapja írta.

És mivel a klinikai kísérletek is pozitívak voltak, a terápia villámgyorsan világszerte elterjedt. Az első alkalmazások helyszíne, ha már Ferenc pápánál és a Vatikánnál tartunk, Olaszország volt. Amúgy a pápát itt, a Péterfy Sándor Utcai Kórházban is nyugodtan alávethették volna a lézerterápiának, ugyanaz a – kedvező – eredmény született volna. 

A nyolcvanas években nem akárkik jártak édesapámhoz a gyógyulást keresve – meséli Mester tanár úr. – Az egyik nagy európai multicég tulajdonosát is meggyógyította, aki hálaajándékként egy Mercedes gépkocsival lepte meg apámat. Ma már ezt nem volna szabad elfogadni, de jó negyven éve még mások voltak a törvények… Akkoriban még Budapesten kívül kevés helyen alkalmazták a lézerterápiát, de ma már nem szükséges eljönni Pestre a gyógyulásért.

Nem elhanyagolható körülmény a lézerterápia kapcsán, hogy az eljárást a társadalombiztosítás befogadta, tehát – úgymond – ingyen lehet hozzájutni a kezeléshez a Péterfyben is. 

(Borítókép: Ferenc pápa 2023. március 8-án a Vatikánban. Fotó: Grzegorz Galazka / Archivio Grzegorz Galazka / Mondadori Portfolio / Getty Images)

Rovatok