Index Vakbarát Hírportál

Hodász András: Örülök, hogy még életben vagyok

2023. március 16., csütörtök 06:26 | aznap frissítve

Hodász András, a papból lett influenszer a Gulyáságyú podcast vendégeként beszélt arról, hogy szerinte „nagyon fojtogató Magyarországon élni”. Ezt azzal indokolta, hogy „bármikor lehetsz üldözött, bármikor lehetsz te a célpont”. Emellett szóba került az is, hogy korábban öngyilkosságon is gondolkozott.

Amint arról beszámoltunk, Hodász András február 11-én hozta nyilvánosságra, hogy gyermekkorában egy pap szexuális molesztálásának áldozata volt. Az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye vezetése a katolikus egyház hivatalos lapjában erre úgy reagált, az esetről csak sajtóhíradásokból értesültek.

Tavaly szeptemberben Hodász András római katolikus pap közösségi oldalán arról tájékoztatta követőit, hogy saját kérésére felmentette őt a papi szolgálat alól Erdő Péter bíboros. 

2023 Magyarországán az emberek gyűlölik egymást, olyan sebek keletkeztek a magyar társadalom szövetén, ami nem lesz reparálható

– fogalmazott most a korábbi pap.

„Nagyon fojtogató Magyarországon élni”  – fogalmazott, majd hozzátette, „bármikor lehetsz üldözött, bármikor lehetsz te a célpont, szépen lassan mindenki sorra kerül”.

A beszélgetés egy részében Hodász párhuzamot vont a rendszerváltozás előtti és a mostani magyarországi hatalomgyakorlás között, mondván, „politikai kampányszinten lehet gyűlöletet kelteni emberek, embercsoportok ellen”.  

Az egyház problémái

Arról is beszélgettek, hogy miért csökkenhet világszinten a katolikusok száma. „Nem találjuk a hangot, amivel meg tudjuk szólítani a híveket, nem tudunk választ adni a problémáikra” – fogalmazott ezzel kapcsolatban.

A műsorvezető arra is rákérdezett, gyűlöli-e azt az embert Hodász András, aki szexuálisan zaklatta – írja a Mandiner.

Haragudtam rá, de az áldozatnak a továbblépéshez meg kellett bocsátania. Terapeuta és egy pszichodrámacsoport segítségével elengedtem a haragomat

– fogalmazott, de nem kívánt részletekbe belemenni a vele történtek kapcsán, mondván, „Magyarországon rossz fajta áldozathibáztató diskurzus van”.

Azt is elmondta, hogy jókat is tud mondani az egyházról, mint például a jelzőrendszere a molesztálások kapcsán. „Nem erre készültem, senki nem úgy megy papnak, hogy csak tíz évig csinálja, nagyon sokáig küzdöttem. Nagyon sok minden jött össze, ami ide vezetett”  – fejtette ki.

Szorongásos rohamai, fizikai tünetei voltak

Arra a kérdésre, hogy mit üzenne a cserbenhagyott híveknek, úgy fogalmazott: „Nem jókedvemből tettem, de abszolút megértem a fájdalmukat és a haragjukat.” 

Előfordult, hogy begyógyszerezve érkezett meg misére, egy szombati rózsafüzér alkalmával pedig pánikrohamot kapott. 

Hodász Andrástól megkérdezték, öngyilkosság is lehetett volna-e a vége, ha pap marad. Azt mondta: „Jelen pillanatban örülök, hogy még életben vagyok, és így az életben talán fogok tudni még tenni valami Isten országáért, az emberekért valamilyen módon.”

Ha folytatom a korábbi utat, akkor valószínűleg már nem vagyok itt

– fogalmazott, megerősítve, hogy voltak öngyilkossági gondolatai.

Arra a kérdésre, hogy kizárja-e annak lehetőségét, hogy valaha pap legyen, elmondta: „Fogalmam sincs, jelen pillanatban nem úgy tűnik, hogy valaha én még pap leszek.”

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Rovatok