Index Vakbarát Hírportál

Elképesztő drágulás várható a Balatonon

2023. március 17., péntek 07:37

A szálláshelyek ára is tovább emelkedik a magyar tengeren, akad olyan szálloda, ahol 30 százalékkal többe kerülhet egy szoba idén, mint tavaly, de a legdurvább drágulás a magánszállások esetében következhet be. Ezeknél akár 40 százalékos emelkedés is előfordulhat. Az átlagos drágulás is 18 százalékos lehet.

Horváth Péter a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója szerint jól hajrázott a turisztikai ágazat 2022 végén, és ezt sikerült átmenteni 2023 elejére is. Ezt a várakozást erősítik a januári adatok is. 

A Pénzcentrum cikke szerint az eddigi adatok alapján már 40 százalékkal növekedett az előfoglalások száma a tavalyi időarányos foglalásokhoz képest a szállás.hu oldalon.

Ez természetesen nem feltétlenül jelenti, hogy ennyivel jobb lesz a szezon, hanem inkább azt, hogy hamarabb kezdték el az emberek megtervezni, leszervezni a nyaralásukat. 

De csak nyár zárultával, a leutazott foglalások összehasonlításával kapunk pontos képet arról, hogy ténylegesen nőtt-e a vendégek száma, illetve hogyan alakult pontosan a vendégéjszakák száma. 

A nyárral kapcsolatban még nem kaptunk olyan visszajelzést, hogy telt ház lenne, illetve nem is mindenki teszi foglalhatóvá még a teljes nyári kapacitását, a húsvéti hosszú hétvégére viszont már kaptunk olyan visszajelzést Zalakarosról, az egyik partnerünktől, hogy nincs több kapacitása az ünnepi hosszú hétvégére – mondta a Pénzcentrum megkeresésére Kelemen Lili, a Szállás.hu marketingmenedzsere.

Mindenképp emelkednek az árak

Az is kiderült, a nyári foglalások harmada a Balaton térségébe szól, ahol átlagosan 13 ezer forint egy főnek egy éjszaka, ami 4,9%-os drágulást jelent a tavalyi árakhoz képest. 

Meglátásom szerint nem lesz egységes változás a szállásárakban idén nyáron a Balaton partján. Egyes kategóriák esetében várhatóan maradnak a tavalyihoz hasonló árak, például a magán- és egyéb szálláshelyek körében korántsem biztos, hogy mindenki fog emelni. Sokan egyébként a korábbi években már a forint-euró árfolyamhoz kötötték az áraikat, még ha nem is hivatalosan. A szolgáltatóknál valószínűleg készülnek már a különféle számítások, amelyek megmutatják, hol van az a szint, ahol még megtérül a kiadás, és mekkora összeggel érdemes vagy szükséges még emelni az árakat

–  mondta el a Pénzcentrumnak a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke, Fekete Tamás.

Fekete azt is elárulta, hogy biztosan lesz drágulás mindenhol, de nagy kérdés, mekkora mértékben. Vannak olyan szálláshelyek is szerinte, amelyek dinamikus árazással dolgoznak, és elsősorban a kereslet határozza meg az árak szintjét. Tehát nem mindegy, hányan foglalnak ezekre a szálláshelyekre.

Azt is kiemelte, hogy vannak olyan szálláshelyek, akik már emeltek áraikon, így ezek nem drágulnak, míg máshol akár 30 százalékos is lehet a drágulás.

Dr. Mörk László, a Magánszállásadók Országos Szövetségének elnöke szerint nem lesz ritka a 30, de akár a 40 százalékos áremelés sem a magánszállások esetében, oda a várakozások szerint még nem tértek vissza a turisták, legalábbis a foglalási roham még nem indult el: csak reménykedni tudnak, hogy a 2019-es számokhoz odaérnek – írja a lap.

Rovatok