Index Vakbarát Hírportál

Csecsemőjével a karjában járt lopni egy nő

2023. március 17., péntek 15:43

Üzletszerűen elkövetett lopás gyanúja miatt indult eljárás egy 22 éves bogácsi nővel szemben. Az édesanya csecsemőjét a kezében tartva lopott el ruhaneműket, illatszereket és élelmiszereket egy mezőkövesdi üzletből.

A fiatal nő tavaly augusztusban rendszeresen visszajárt egy mezőkövesdi üzletbe, ahonnan különböző ruhaneműket, illatszereket és élelmiszereket lopott el. 

Az általa okozott kár meghaladta a 150 ezer forintot.

A 22 éves nő valamennyi esetben néhány hónapos gyermekét a kezében tartva lopott. Ezt kezdetben nem vették észre a bolti eladók. A nő azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy 

olyan, korábban elcsent ruhaneműket próbált becserélni az üzletben, amelyekről az alkalmazottak úgy tudták, hogy még el sem adták.

Az édesanya a kihallgatáson nem adott magyarázatot a történtekre, elmondása szerint jól kereső férje mellett nem szorult rá arra, hogy lopjon.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság a szükséges eljárásokat elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek – írja a police.hu.

Rovatok