Index Vakbarát Hírportál

A rezsiárakról tett bejelentést az Energiaügyi Minisztérium

2023. március 17., péntek 09:49

A korábbi változó tarifáikról fix árakra váltás iránti igényüket egyes állami, önkormányzati és egyházi intézmények, alapítványi egyetemek jelezhették áramkereskedőiknél február végéig; az Energiaügyi Minisztérium (EM) által felkínált lehetőség az összesített adatok szerint végül mintegy 1200 jogosult számára jelent könnyebbséget összesen több mint 20 ezer fogyasztási helyen – közölte az EM pénteken az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a regisztrált intézmények kiadásai így a gázszolgáltatás után áprilistól kiszámítható szinten alakulnak a villamosenergia-ellátásban is.

Úgy fogalmaztak, hogy „a háború és az elhibázott szankciók okozta nemzetközi energiaválságban sosem tapasztalt magasságokba emelkedtek az energiaárak. Ősz óta fokozatos visszarendeződés következett be, a tavalyi csúcsoknál alacsonyabb szinten stabilizálódtak az árak.”

A kormány a változó áras szerződésekről fix árakra átállás lehetőségét elsőként a földgázszolgáltatásban nyitotta meg,

a több mint 1100 befogadott kérelem alapján már március eleje óta összesen mintegy 8400 fogyasztási helyen élvezhetik a rögzített árú gázszolgáltatás előnyeit. A megoldás a következő gázév kezdetéig, szeptember végéig teremt biztonságos kereteket az intézmények számára.

A bevált gyakorlatot az EM az önkormányzati szövetségek felvetése alapján terjesztette ki az áramellátásra is. Az igénybevételről február végéig nyilatkozhattak az érintettek, összesen mintegy 1200 jogosult üzleti partner élt a lehetőséggel. A villamos energia esetében a gázév időtartamától függetleníthető fix áras időszak 2023 végéig tart. Az intézmények április elsejétől kilenc teljes hónapon át több mint 20 ezer fogyasztási helyen jutnak majd az újonnan rögzített árakon áramhoz.

Kiemelték: „A kormány a magyar családok számára az átlagfogyasztásig egész évben biztosítja a rezsivédelmet. A háztartások ennek köszönhetően Európa legalacsonyabb gáz- és áramárait fizetik. Az Energiaügyi Minisztérium megalakulása óta azon dolgozik, hogy a szankciós energiaválság hatásai minél kevésbé terheljék a hazai fogyasztókat. Az energiaárak rögzítése kiszámítható szinten tartja az intézményi felhasználók költségeit, megkönnyíti gazdálkodásukat, tartósan garantálhatja zavartalan működésüket.”

Rovatok