Index Vakbarát Hírportál

A negyedik bíró érkezik Simon Gábor ügyében

2023. március 17., péntek 08:15

2014 februárjában látott napvilágot a hír, hogy Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese több száz millió forintot tart egy bécsi számlán, és azt nem tüntette fel vagyonnyilatkozataiban. Később az is nyilvánosságra került, hogy egy bissau-guineai útlevéllel Magyarországon is nyitottak számlát, amelyen szintén milliók vannak. Az elsőfokú ítélet sem született még meg az ügyében, ugyanis már a negyedik bíró tárgyalja azt.

Még 2014-ben robbant a hír, hogy különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt vádat emeltek Simon Gábor volt szocialista országgyűlési képviselő ellen.

Simon Gábor ellen 2014-ben indult nyomozás, amely 2016-banvádemeléssel zárult. Az ügyészség szerint a volt politikus 2008 és 2012 között vagyonnyilatkozataiban és adóbevallásaiban jövedelemként csak az országgyűlési képviselői, valamint az államtitkári tisztségéért kapott bevételeit tüntette fel.

Pedig Svájcban, majd Ausztriában nyitott bankszámláin ismeretlen forrásból származó, több száz millió forintnak megfelelő devizát helyezett el. Simon Gábor 2008 januárjától a következő év áprilisáig több mint 570 ezer eurót és 160 ezer dollárt helyezett el egy grazi és egy svájci bankban, és ezekről az összegekről ott saját vagyonaként nyilatkozott – tartalmazza a vádirat.

A vádhatóság letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta a volt politikusra, akit hamis magánokirat nyolcrendbeli felhasználásának vétségével, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással is vádol.

Még mindig az elsőfokú ítéletre várnak

Most pedig kiderült, negyedszer is újrakezdődik a jövő hónapban Simon Gábornak, az MSZP volt elnökhelyettesének büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken, miután hét év alatt immár a negyedik bíró tárgyalja az ügyet – tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap szerint dr. Tóth Erzsébet két nappal az előző bíró által kitűzött és a tervek szerint a per lezárását célzó tárgyalási nap előtt kapta meg az ügyet még decemberben. Az eltelt időben felkészült, így április 20-án megtarthatja az első tárgyalási napot.

Az elsőfokú eljárást azért kell megismételni, mert változott a bíró személye. A büntetőeljárásról szóló törvény értelmében bíróváltás esetén újra kell kezdeni a büntetőper tárgyalását, de a már lezajlott bizonyítási eljárást nem kell megismételni. 

A lap szerint az eddigi igazságügyi könyvszakértő is kilépett az ügyből, így új szakértőre lesz szükség, ami ugyancsak időt vesz majd igénybe. Így könnyen lehet, hogy majd csak jövőre lesz ítélet az ügyben.

Rovatok