Index Vakbarát Hírportál

Hadházy Ákos bemutatja, hogy néz ki a 20 millió forintból épült emlékmű Somoskőújfalun

2023. március 18., szombat 14:50

Néhány fenyő kivágása, kéttenyérnyi réz Nagy-Magyarország egy felirattal és egy virágágyás – Hadházy Ákos szerint ennyire futotta 20 millió forintból Somoskőújfalun a legújabb emlékmű megépítésére. Az ellenzéki politikus a posztjában „hülyeségről és lopásról” beszél.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ellátogatott a Somoskőújfalun található Nemzeti Összetartozás Emlékművéhez, amit szerinte nyugodtan lehet nevezni „Nemzethy Hülyeség és Lopás” emlékművének is.

A politikus leginkább azt kifogásolja, hogy az emlékmű nem kevesebb mint 20 millió forintból épült. Mint mondta, a pénzt a Lezsák-féle lakitelki Nemzeti Művelődési Intézet adta erre. A poszt alapján ebből az összegből az alábbiakat sikerült kihozni:

Hadházy Ákos a bejegyzésben megjegyezte: az út túloldalán egyébként már van egy régebbi, Somoskőújfalu visszacsatolására emlékeztető kis emlékmű – vagyis még inkább megkérdőjelezhető, hogy szükség volt-e erre az új emlékműre.

Rovatok