Index Vakbarát Hírportál

Fellélegezhet Hunwald György

2023. március 18., szombat 08:58

Másfél évtizede indult Hunwald György ellen büntetőeljárás, a Kúria azonban néhány napja pontot tett az ügy végére: megsemmisítette az összes, őt elmarasztaló ítéletet, így az ellene indult perújítási eljárást is megszüntették.

Hunvald György (aki a névváltoztatás után már Hunwald György) ügyében a Kúria a minap hozott végleges döntést, amellyel megsemmisítették az egykori politikust korábban elmarasztaló ítéleteket, a perújítási eljárást pedig megszüntették. A legfelsőbb bírói fórum kimondta, hogy az ügyben az ügyészség valójában a perújítás törvényi szabályait megkerülő indítványt tett – értesült a Magyar Nemzet.

Mint közölték, sérült az egyszeri eljárás követelménye azzal, hogy ugyanazon tények alapján született egy jogerős felmentő, később pedig egy jogerős elítélés.

„A Kúria ettől nem tud eltekinteni, ha eltekintene, akkor saját maga lenne részese egy ügy kétszeri megítélésének, amint azt az eljárt bíróságok megtették” – áll az indoklásban.

A Kúria azt is megállapította, hogy a büntetőeljárási törvény értelmében a bíróság a vád alapján ítélkezik, Hunwald büntetőjogi felelősségének megállapítására pedig vád hiányában került sor. Ugyan a Kúria nem mondta ki, hogy Hunwald György nem bűnös, ám a volt erzsébetvárosi polgármester úgy érvelt: 

Egy törvénytelen eljárásban kizárólag törvénytelen megállapítások születhetnek.

„A felülvizsgálati indítványomnak megfelelően hatályon kívül helyezték a büntető ítéleteimet, amelyek az ügyészség 2016-os perújítása nyomán születtek, és megszüntették az ügyészség indítványára ellenem kezdeményezett perújítási eljárást. Hét éven keresztül három bíróságnak, nyolc bírónak és két ügyésznek hiába mondtam és ismételgettem minduntalan, hogy törvénytelen eljárást folytattak le ellenem, nem ért semmit. Hét évet vettek el az életemből” – olvasható Hunwald közösségimédia-bejegyzésében.

Az erzsébetvárosi polgármestert 2009 februárjában vették őrizetbe, majd helyezték előzetes letartóztatásba. Az erzsébetvárosi ingatlanpanama ügyében 2010 novemberében hűtlen kezelés miatt emeltek ellene vádat. A vádpontok között a százmilliós csalástól kezdve kerékbilincsek levetetéséig sokféle bűncselekmény szerepel. Az ügyészség szerint Hunwaldék bűnszervezetben dolgoztak.

Amint arról az Index is írt, Hunwaldot legutóbb 2020 elején ítélték el perújításban, akkor letöltendő szabadságvesztést szabtak ki rá. 

Rovatok