Index Vakbarát Hírportál

Mozgásösztönző programot indítanak iskolásoknak

2023. március 18., szombat 08:55

Mozgásra buzdítja a diákokat a Magyar Szervátültetettek Szövetsége (MSZSZ) az Aktív Magyarországért program támogatásával. Március 27-étől indul a kezdeményezés, amelyben egy applikáción keresztül kell kilométereket gyűjteni 77 napon keresztül, a gyerekek ezzel iskolájukat sporteszköz-támogatáshoz segíthetik hozzá.

Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős miniszterelnökségi államtitkár a program kihirdetésének budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: 100 millió forintos díjalappal járulnak hozzá, hogy a legmozgékonyabb diákok oktatási intézménye 1-1 millió forintos sportszernyereményre legyen jogosult. 

A résztvevők lépéseit összeadják, és megjelenítik az Országos Kékkör útvonalán. ha egy iskola tanulói teljesítik a kékkört, azaz 2586 kilométert, bekerül a sorsolásba.

Minél többször teszik meg a Kékkört, annál nagyobb az esélyük lesz a nyereményre – tette hozzá.

A kihívásban a szülők, tanárok és akár külsős felnőtt is részt vehet, ehhez a regisztráció során meg kell adni, hogy lépéseivel melyik iskolát kívánja támogatni. 

„A magyar lakosság nagy aránya küzd túlsúllyal, a gyerekek és a felnőttek egyaránt, ami olyan betegségek kialakulásának kockázatával járhat, mint a diabétesz, különböző daganatos megbetegedések, szív- és érrendszeri problémák, ez utóbbi pedig vezető haláloknak számít hazánkban” – mutatott rá Révész Máriusz. 

A magyarok háromnegyede alig mozog

Az Európai Bizottság által szeptemberben közzétett Eurobarométer-felmérése szerint a régió lakosainak 45 százaléka semmit sem sportol, ezzel szemben az unió két legaktívabb nemzeténél ez az arány a finnek esetében csupán 8, a svédeknél pedig 14 százalék.

A kutatásból kiderült, hogy ebből a szempontból a sereghajtók között vagyunk, Magyarországon drámaian keveset mozgunk, itthon a megkérdezettek 59 százaké nyilatkozott úgy, hogy soha nem mozog, 15 százalék pedig nagyon ritkán.

Ennek megvannak a negatív következményei: öt év alatt 4,7 százalékkal emelkedett a túlsúlyosok aránya hazánkban. Révész Máriusz emlékeztetett, hogy igaz az a mondás, miszerint, akinek nincs ideje a testmozgásra, az kénytelen lesz időt szakítani a betegsége kezelésére. 

Az Egészségügyi Világszervezet közegészségügyi megfigyelőközpontja, a Global Health Observatory adatai szerint ugyanis a mozgáshiány évente 13 ezer ember halálát okozza, Magyarországon ez a lakosság 9,7 százalékát érinti, ugyanakkor ennek közvetett következményei ennél jóval magasabb arányt jelentenek

– hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette: heti 2,5 óra mozgással, azaz napi 22 perccel sokat tehetünk ez ellen, amivel 40 százalékkal csökkenthetjük bizonyos betegségek kialakulásának esélyét. 

A nemzetközi felmérés rávilágított: nincs olyan korosztály, nem vagy csoport, amelyet ez ne érintene. Annak érdekében, hogy 15 százalékkal növeljék a sportot űzők arányát itthon, a Monspart Sarolta távfutó-világbajnokról elnevezett aktív életmód stratégiát foglalnak össze, amiben szakmai partnerként közreműködik a Testnevelési Egyetem.

„Ha a gyerekkel megszerettetjük a sportot, az nagyobb valószínűséggel válik az mindennapjai részévé. A mindennapos testnevelés bevezetése ellenére a túlsúlyos tanulók száma évről évre nő, három év alatt 26 százalékról 30 százalékra emelkedett, és minden negyedik hétéves elhízott” – hangsúlyozta.

A diákok ösztönzése érdekében csatlakoztak a Magyar Szervátültetettek Szövetségének aktivitásprogramjához. Révész Máriusz levelet küldött a felhívásról az önkormányzatoknak. Húsz vidéki és két budapesti polgármesteri hivatal jelezte, hogy minden hozzájuk tartozó iskola, amely legalább ötször teljesíti az Országos Kékkör távját, 300 000 forint sportszertámogatást kap. 

A korlátozások ihlették a mozgásösztönzőt

Berente Judit, a MSZSZ elnöke elmondta, hogy 28 éve vesetranszplantáltként pontosan tudja, hogy a mozgás milyen fontos ahhoz, hogy egészségesek maradjunk.

A transzplantáltaknál az aktív életnek még nagyobb jelentősége van

– emelte ki, megjegyezve: a Covid idején 2021-ben hozták létre a mozgásösztönző alkalmazást, aminek a „Millió lépés az életért” nevet adták, mivel a lezárásokkal teli időszakban az edzéslehetőségek nem álltak rendelkezésre, még nehezebb volt aktivitásra buzdítani az embereket. 

A szervátültetett közösség megmozgatása mellett edukációs és érzékenyítő programként hozták létre. A következő évben, a magyarországi szívátültetés 30. jubileumakor a Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Hypertonia Társasággal összefogva a szív- és érrendszeri betegségek edukációjáéval bővült az alkalmazás, akkor 10 hét alatt 6500 résztvevő összesen 1,5 milliárd lépést tett meg.

Révész Máriusz emlékeztetett: most március 27. és június 11. között legalább 50 ezer részvevőre és egymillió lépésre számítanak. A tavalyi rekordot megdöntve százezer ember részvételét szeretnék elérni.

Az államtitkár az Indexnek arról is beszélt: szeretnék, hogy ne elijessze a testnevelésórai zsámolyugrás és kötélmászás a gyerekeket a mozgástól, hanem szórakoztató formában tudják megtalálni a számukra legörömtelibb aktivitást. A sport nem feltétlenül verseny, mert abban vannak vesztesek is, akik a kudarctól elveszíthetik a mozgásforma iránti motivációt.

Széles palettát kell kínálni számukra, alapvetően közösségi élményt, hogy abból kiválaszthassák a számukra legkedvezőbbet. A több helyen kiépített nyilvános sí-, kerékpár-, gördeszka-, kosár- és futballpályák ezt a célt szolgálják, csakúgy, mint a vándortáborok, a természetjáró osztálykirándulások

– ismertette az államtitkár. 

Grózli Csaba, az MSZSZ stratégiai és orvos igazgatója szerint nemcsak a szervátültetettek életkilátásaira hat kedvezően a rutinná vált sportolás: több mint 4 életévet nyerhetünk azzal, ha sikerül a rendszeres mozgást a mindennapjaink részévé tenni, amit gyerekkorban a legkönnyebb elkezdeni.

Virtuális Kéktúra

Mint fogalmazott, a Millió lépés applikáció játékos formában, egyfajta versenyként buzdítja aktivitásra a gyerekeket, amivel 60-féle mozgásformát lehet rögzíteni, majd lépésekké alakítani, a megtett kilométereket az Országos Kéktúra útvonalára elhelyezve bemutatja az elért pont legszebb látványosságait.

Az alkalmazás a mozgásinformációk rögzítése mellett egészségmegőrzési tartalmakat is megoszt a felhasználókkal. Hetente más-más ismert sportoló, művész vagy szervátültetett személy inspirációjával ösztönöznek a kihívás folytatására. 

A budapesti sajtóeseményen a kétszeres „Az év fogyatékos női sportolója” Gyurkó Alexandra többszörös világ és Európa-bajnok úszó beszélt arról, hogy számára valóban az életet jelenti a sport, ugyanis transzplantáltként kiemelten fontos az immunrendszer erősítése, aminek a mozgás egyik alappillére.

Kétszeresen köszönheti életét az édesanyjának, ugyanis kilenc hónapos korában az ő májlebenye pótolta a nem megfelelően működő szervét. Huszonhat évesen már némettanárként saját tanítványai számára is példát mutat kitartásból és a mozgás szeretetéből.

Grózli Csaba elmondta: a szervátültetettek kétszer ünneplik születésnapjukat. a tévhitekkel ellentétben az aktivitás különösen előnyös számukra. 

A tizennégy éves Varga Dominik is a lépésekre szeretné ösztönözni iskolatársait, ő egyszerre három sportot is űz, a pingpong, jó időben a tenisz és a futball is szerepel heti programjai között. Édesapja elárulta, hogy márciusban már kapott egy tortát a kisfiú, máj- és vesetranszplantációjának tízéves évfordulóján.

Májusban pedig a következő tortájára számíthat, annak a napnak a 15. jubileumára, mikor világra hozta az édesanyja. 

Zsiga Melinda profi kick-box-bajnok és bikinimodell pedig azért csatlakozott a Millió lépés az iskoládért programhoz, mert tudatni szeretné az emberekkel, hogy a mozgás nemcsak a fizikális, de a mentális egészségben is kulcsszerepet játszik.

Hátrányos helyzetű térségben állami gondozottként sok erőt merítettem a sportból, erőnlétben és pszichésen is megerősített, emellett egy olyan közösséget adott, ami támogató hátteret jelentett számomra a mindennapok kihívásaiban

– mondta lapunknak.

(Borítókép: Révész Máriusz a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára a Magyar Sport Házában tartott sajtótájékoztatón 2023. március 17-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok