Index Vakbarát Hírportál

Felcsúton egy gasztronómiai versenyen volt díszvendég Németh Szilárd

2023. március 18., szombat 15:32

„Nagyon fontos találkozási pont a fehér asztal mindannyiunk életében, legyen szó a családról vagy a barátokról” – fogalmazott a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szombaton Felcsúton, a Magyarország étele 2023 szakácsverseny döntőjén.

Németh Szilárd hangsúlyozta, hogy a politika és a gazdaság sem működik a fehér asztal nélkül.

Mint mondta: az étkezés nemcsak testi, hanem lelki töltődés is egyben.

A kormánybiztos a rendezvénnyel kapcsolatban kifejtette: hat éve rendezik meg a versenyt, amelyen az egész Kárpát-medence magyarjai versengenek egymással. Megemlítette, hogy újdonságnak számít a Szamos Mátyás tányérdesszertverseny, amelynek keretében fiatalok alkotnak különféle „édes csodákat”.

Németh Szilárd kiemelte azt is, 

HOGY A MAGYAROK MAGYAR MAGYARORSZÁGOT AKARNAK, AMIHEZ A GASZTRONÓMIA IS HOZZÁTARTOZIK, S EZT A VIADAL is ERŐSÍTI.

Úgy vélte, nem könnyű az a küldetés, amit Asztalos István, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke vállalt, mert a magyar hagyományokra épülő ételek népszerűsítését, azok megújítását tűzte ki célul. Megjegyezte, hogy a főszervező döntése sikeres, mert egyre inkább elismert a verseny.

A januári elődöntőből tizenkét csapat jutott a szombati döntőbe, közülük kerül majd ki a Magyarország étele 2023 szakácsverseny győztese. A verseny fővédnökei között olyan nevek szerepelnek, mint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Nagy István agrárminiszter, Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, országgyűlési képviselő, Tessely Zoltán miniszterelnöki biztos.

Emlékezetes, hogy Németh Szilárd már a 2018-as választási kampány előtt is beszélt arról egy sajtótájékoztatón, hogy a magyar gasztronómia veszélybe került, és meg kell őrizni a magyar ételkultúrát a Budapesten egyre inkább elszaporodó gírosz/kebab gyorséttermekkel és McDonald’sokkal szemben.

(Borítókép: Németh Szilárd 2023. március 18-án. Fotó: Mónus Márton / MTI)

Rovatok