Index Vakbarát Hírportál

„Nagyhallal” nőtt a Magyarországgal szemben állók sora

2023. március 21., kedd 17:17

Hatra nőtt a Magyarország elleni perben az Európai Bizottság oldalát erősítő szereplők sora. Az Európai Parlament képviselő-testülete is beszállt a jogi csatába, és a sornak lehet, hogy még nincs vége.

Az Európai Parlament (EP) képviselő-testülete is részt vesz az Európai Bizottság (EB) oldalán a Magyarország ellen a melegek jogait sértő törvényi rendelkezések miatt indított perben – írja a Népszava. Az EP öt tagállamot – Belgium, Hollandia, Írország, Luxemburg és Portugália – követ a lépéssel, a március végi határidőig pedig Franciaország és Németország csatlakozására is van esély ez EB oldalán.

Február 13-én jelent meg az Európai Unió Hivatalos Lapjában annak a keresetnek az összefoglalója, amelyben az Európai Bizottság arra kéri az EU Bíróságát, hogy állapítsa meg:

Magyarország megsértette az uniós jogból eredő kötelezettségeit, amikor elfogadta a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről és a gyermekek védelméről szóló törvénymódosításokat.

A magyar jogszabály egyebek mellett megtiltja, hogy 18 éven aluliak számára homoszexualitást, nemváltást vagy „öncélú szexualitást” jelenítsenek meg, illetve korlátozhat vagy kizárhat egyes civil szervezeteket a szexuális felvilágosításból és más iskolai programokból. Az ellenzék és a jogvédők szerint tudatosan összemossa a pedofíliát a homoszexualitással – jegyzi meg a lap.

Rovatok