Index Vakbarát Hírportál

Magyarország továbbra is blokkolni fogja Ukrajna NATO-hoz való közeledését

2023. március 21., kedd 13:48

Hatalmas a nyomás a magyar kormányon Ukrajna NATO-hoz való közeledése érdekében, ami azonban addig nem támogatja a NATO–Ukrajna Bizottság miniszteri szintű ülésének összehívását, amíg helyre nem állítják a magyar nemzeti közösség jogait Ukrajnában – mondta Szijjártó Péter Brüsszeli sajtótájékoztatóján, amelyen a magyar energiaellátásról, valamint a horvát olajtársaság Mollal szembeni „méltatlan eljárásáról” is szót ejtett.

Hatalmas a nyomás a kormányon az Atlanti-óceán mindkét partjáról, hogy adja fel a kárpátaljai magyar közösség védelmét, ez azonban semmilyen körülmények között nem fog megtörténni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben.

Hozzátette, a NATO–Ukrajna Bizottság miniszteri szintű ülésének összehívása sérti a NATO egységét, Magyarország semmilyen érdemi integrációs közeledést nem fog támogatni, amíg helyre nem állítják a magyar nemzeti közösség jogait Ukrajnában.

A tárcavezető az európai uniós tagországok úgynevezett általános ügyekkel foglalkozó tanácsülésének szünetében elmondta: kedd reggel Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral tárgyalt, aki megerősítette, hogy Magyarország olyan megbízható szövetséges, amely hozzátesz a katonai szervezet erejéhez.

„Mi a NATO-ra értékközösségként is tekintünk […] Ezért fontosnak tartjuk, hogy a NATO-hoz csak olyan országok kerülhessenek közelebb, amelyek tiszteletben tartják a nemzeti közösségek jogait. Ma Ukrajnában sajnos nem ez a helyzet. Ez persze nem új keletű, 2015 óta gyakorlatilag folyamatosan csorbítják a nemzeti közösségek, köztük a magyar nemzeti közösség jogait” – jelentette ki.

Emlékeztetett, hogy a kormány ezért az elmúlt években folyamatosan blokkolta a NATO–Ukrajna Bizottság összehívását miniszteri szinten, így erre nem is került sor mindeddig.

Kiemelte: bár a nemzetközi térben nagy a nyomás Magyarországon, hogy adja fel a kárpátaljai magyar nemzeti közösség védelmét, a NATO-főtitkár megértést tanúsított a kérdésben, és komolyan vette ezt az aggodalmat.

Azonban a főtitkár azt közölte, hogy különböző okok miatt, amelyeknek részletezése nem az én tisztem, össze fogja hívni a NATO–Ukrajna Bizottság miniszteri szintű ülését az április 4-én tartandó külügyminiszteri tanács alatt, dacára a magyar elutasító álláspontnak és annak, hogy mi azt gondoljuk, hogy ezen ülés összehívására csak egyhangú akarat esetén kerülhetne sor. Ez a döntés sérti a NATO egységét, az egységes akaratra vonatkozó eljárásrendet, ugyanakkor nem tehetünk mást, mint tudomásul vesszük a főtitkár döntését

– mondta a miniszter, aki hozzátette: Stoltenberg ígéretet tett rá, hogy ezen az ülésen teret ad a kisebbségvédelemmel kapcsolatos felvetéseknek.

Leszögezte, hogy a magyar kormány kitart eredeti álláspontja mellett, és Ukrajna vonatkozásában semmilyen érdemi, a NATO vagy az Európai Unió irányába történő integrációs közeledést mindaddig nem támogat, amíg Ukrajnában helyre nem állítják a magyar nemzeti közösség jogait.

„Bármilyen nagy is lesz a nyomás, nem fogjuk feladni a kárpátaljai magyarok védelmét, továbbra is ki fogunk állni a kárpátaljai magyarokért” – mondta.

Magyarország NATO-n belüli szerepvállalásáról elmondta, hogy rövidesen teljesíteni fogja azon elvárást, hogy a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát fordítsa védelmi kiadásokra, ennek 20 százalékát pedig fejlesztésekre, ami már most is megvalósul.

Brüsszelből erőltetik, forrás is kell hozzá

A miniszter kitért a Kadri Simson európai uniós energiaügyi biztossal folytatott megbeszélésére is, és aláhúzta, hogy Magyarország energiaellátása biztonságban van, köszönhetően az elmúlt évek bátor beruházásainak, amelyeket bizonyos esetekben fenyegetések ellenére valósítottak meg.

„Ha nem építettünk volna gázvezetéket a déli–délkeleti irányba, akkor Magyarország földgázellátása ma fizikailag lehetetlen lenne” – közölte.

Kiemelte: a diverzifikációhoz komoly infrastruktúra-fejlesztésekre lenne szükség a térségben, és ez ügyben Magyarország együtt fog fellépni Bulgáriával, Görögországgal és Romániával.

„Erről tárgyaltam az energetikai biztossal, s kértem tőle, hogy kezeljék ezt európai ügyként. Brüsszelből ugyanis folyamatos a nyomás a tagállamok felé, hogy az eddigiekhez képest más forrásokból vásároljanak földgázt. De azt tudjuk, hogy a földgázvásárláshoz nemcsak földgáz kell, hanem csővezeték is, amin szállítani lehet” – közölte.

A miniszter kijelentette: az energiaellátás diverzifikálásának kérdése európai kérdés, hiszen „Brüsszelből erőltetik, és ha európai kérdés, akkor európai források is kellenek hozzá”.

Méltatlan horvátok

Érintette azt a „méltatlan helyzetet” is, hogy a horvát olajtársaság elutasította a Mol azon törekvését, hogy hosszú távú kapacitáslekötési szerződés jöjjön létre, és ehelyett csak három hónapokra hajlandó meghosszabbítani a szerződéseket.

Kihasználva a háborús helyzetet, a horvátok a piaci ár sokszorosát kérik a Moltól tranzitdíjként az adriai vezetéken történő olajszállításkor

– tette hozzá, rámutatva, hogy bár fél éve ígérgetik a kapacitásbővítő beruházásokat, ezen a téren máig nem történt semmi.

„Ez nemcsak horvát, hanem brüsszeli felelősség is, hiszen megint csak európai kérdés, hogy a háború miatt ellehetetlenült szállítási útvonalak alternatívái rendelkezésre álljanak szükség esetén” – szögezte le.

Az orosz–ukrán háborút az Index is folyamatosan követi, keddi élő hírfolyamunk ide kattintva érhető el.

Rovatok