Index Vakbarát Hírportál

Cegléd alpolgármestere: Két keserű ember nem szereti a gyerekeket

2023. március 22., szerda 11:34

Cegléden két házaspár miatt kell lebontani két focipályát, mert a gyermekek által keltett zaj zavarja őket. Az ügyben bírósági ítélet is született, ami a felpereseknek adott igazat, de ez a várost csak összekovácsolta. A focipálya egyébként azért épült a lakótelepek mellé, mert a korábbi lakóknak az volt a kérése, hogy a gyermekek a közelben játszhassanak.

Március elején derült ki, hogy a bírósági ítélet szerint Cegléden el kell bontani két focipályát, mert panaszkodott rá két, a szomszédos lakótelepen élő személy. Azért indítottak pert, mert állításuk szerint zavarta őket a labdapattogás.

A bíróság úgy ítélte meg, hogy az egészségre káros a zajártalom, amelyet a focipályán játszó gyermekek okoznak.

A bírósági ítélet szerint el kell bontani a focipályát. A focipálya a lakótelepi épületek között helyezkedik el, és még az 1970-es években építették, mert az akkori lakóközösség kérte, hogy a gyerekek tudjanak a közelben játszani. Az alpolgármester szerint hat éve kezdődött a probléma.

A lakó akkor kezdte el nehezményezni, hogy túl hangosak a gyerekek, pattog a labda. És főleg az esti órákban őt ez zavarja. Akkor az önkormányzat hozott egy olyan döntést, hogy kaput rakatott a labdázóra, és nyitvatartási időt határoztunk meg. Este egy úr kinyitotta, reggel bezárta, tehát este már senki nem pattogtatta a labdát

– fogalmazott Hegedűs Ágota, a település alpolgármestere.

A felperes egyébként nem a földszinten lakik, hanem magasabban, ahol az igazságügyi szakértő szerint „zárt ablak mellett a focizó gyerekek által okozott zaj és a forgalom zaja alig megkülönböztethető”. 

Két keserű ember nem szereti a gyerekeket

– mondta el véleményét Hegedűs Ágota.

Van még focipálya és panaszos is

Az első focipályától 600 méterre található még egy focipálya, ugyancsak egy lakótelepen, amit ugyancsak problémásnak talál egy lakó. A panaszos házaspár 21 éve költözött oda, és 21 éve éltek először panasszal a focipálya miatt.

Az érintettek mindenhova fordultak a panaszukkal, majd 2017-ben került bíróság elé. Összeszámoltam, 17 bírósági tárgyalás volt ebben az ügyben

– mondta a település polgármestere, Csáky András, aki azt is elárulta, meglepte a bírósági ítélet.

A bíróság egy eljárásban tárgyalta a két focipálya ügyét. Az első fok elutasította a keresetet, de másodfokon a bíróság igazságügyi szakértőt rendelt ki a zajszint megmérésére.

A szakértő három alkalommal is ellátogatott a pályához, hogy megmérje a zajszintet, de mindig olyan időpontban érkezett, amikor a gyermekek nem fociztak, így nem tudta lemérni, mennyire lehetnek hangosak játék közben. 

De leleményes volt, így végül lemodellezte, mekkora lehetne a zaj, ha a valakik éppen a bőrt rúgnák a pályán. A szakértői vélemény végül a bírósági döntés alapjául is szolgált. De hiába volt több olyan alkalom is, amikor a szakértő szerencsétlenségére nem találtak ott gyerekeket, azt nem vették figyelembe, hogy a zaj időszakos vagy folyamatos.

Összefogott a város

Az önkormányzat felajánlotta a panaszos lakóknak, hogy gumiburkolattal látják el a pályát, hogy ezzel is csökkentsék a zajszintet, amelyet az ott játszó fiatalok okoznak, de a felpereseknek ez nem volt elég.

A ceglédi önkormányzat a helyi lakosokkal demonstrációba kezdett, amelyhez rendőrségi engedélyre volt szükség. A demonstráció ideje alatt a gyermekek arra használták a focipályát, amire való, fociztak. Emellett aláírásokat is gyűjtenek a lakók, valamint a Házon Kívül stábja szerint a felperesek megítélése is együttes a városban.

Rimóczy Gábor önkormányzati képviselő szerint az a baj, hogy „erősebb egy ember nyugalomhoz, pihenéshez való joga, mint a gyerekeknek a testi egészséghez, illetve a szabadidő eltöltéséhez való joga”.

Az egymás mellett élés tragédiája

Az önkormányzatnak most fél éve van, hogy mindkét helyen megszüntesse a sportolási lehetőséget. A bontások és az új pályák megépítése pedig körülbelül 50 millió forintos költséget jelenthet a városnak.

Ez az egymás mellett élés tragédiája, az, hogy nem vagyunk toleránsak egymással

– fogalmazott a polgármester.

(Borítókép: A ceglédi Városháza. Fotó: Branstetter Sándor / MTI)

Rovatok