Index Vakbarát Hírportál

Halálos baleset a magyar kórházban: fertőtlenítőszert használtak sóoldat helyett

2023. március 23., csütörtök 16:15

A Szigetvári Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat három személlyel szemben, akik a műtét alatt fertőtlenítőszert használtak sóoldat helyett. Ennek következtében a beteg meghalt.

Az ügyészség közleménye szerint a két vádlott a kórházban műtőssegédként, a harmadik pedig szakorvosként dolgozott.

A tragikus kimenetelű nőgyógyászati laporoszkópiás műtétre még 2020 májusában került sor, amelyet megelőzően a két műtőssegéd a műtő takarításához szükséges fertőtlenítőszert vitt a műtőbe. A raktárban azonban csak ötliteres kannában állt rendelkezésre a szer,

ezért a műtőssegédek a fertőtlenítőszert egy kisebb, eredetileg fiziológiás sóoldatot tartalmazó, felülcímkézett üvegbe töltötték át.

A férfiak a fertőtlenítőszert tartalmazó, eredetileg sóoldatos üveget a műtő előterébe vitték, ahol a műtéthez szükséges eszközöket tartalmazó asztalra helyezték. Arról viszont mindketten megfeledkeztek, hogy az üvegbe fertőtlenítőszert öntöttek a sóoldat helyett.

A műtét az ezt követő napon történt, amelyen a műtőssegédek is jelen voltak. A beavatkozáskor szükség volt fiziológiás sóoldat használatára,

amelyhez a műtétet végző orvosok a műtőasztalra helyezett fertőtlenítőszert tartalmazó üveget használták.

Az orvosok a műtét után észlelték a kiöntött fertőtlenítőszer sajátos állagát, amit a műtősnő jelzett a műtőssegédeknek, illetve az orvosnak is. Ekkor az egyik műtőssegédnek eszébe jutott, hogy a két szert felcserélték. Mindezt jelezték a szakorvosnak is, aki azonban ahelyett hogy mindezt jelezte volna az osztályvezető főorvosnak, illetve reoperációt kezdeményezett volna, elhallgatta a cserét.

A sértett másnapra rosszul lett, ezért sebészeti beavatkozás történt, azonban a szakorvos ekkor sem jelezte a műtétet végző orvosnak, hogy az előző napi műtét alatt fertőtlenítőszert használtak sóoldat helyett.

A két műtőssegéd hibája végül a beteg halálához vezetett.

A szakorvos szándékos foglalkozási szabályszegése a beteg életét, testi épségét közvetlenül veszélynek tette ki, mellyel a túlélési esélyeit jelentősen rontotta, azonban a szabályszegése és a beteg halála közötti okozati összefüggés nem volt igazolható.

A Szigetvári Járási Ügyészség a szakorvost foglakozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntettével, míg a két műtőssegédet halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja – derült ki az ügyészségi közleményből.

Rovatok