Index Vakbarát Hírportál

Három üzletet rabolt ki Budapesten egy férfi, majd Moszkvába menekült

2023. március 23., csütörtök 09:49

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 30 éves férfival szemben, aki még 2017-ben, fegyverrel rabolt ki két dohányboltot és egy ékszerüzletet Budapesten, majd az utolsó rablás után másnap Oroszországba menekült.

A vádirat szerint a férfi először 2017. február 19-én, egy XI. kerületi dohányboltba ment be úgy, hogy az arcát eltakarta, majd fegyvert szegezett az eladóra, és a kasszában lévő pénzt követelte. A fenyegetés hatására az eladó félelmében nem mert megmozdulni, ezért a vádlott átnyúlt a pulton, kivett a pénztárgépből több mint 680 ezer forintot, majd elmenekült.

2017. március 14-én a férfi egy II. kerületi dohányboltot rabolt ki. Ebben az esetben is eltakarta az arcát, mielőtt az üzletbe lépett, majd az eladó arcához egy fegyvert tartott, miközben egy zacskót átnyújtva a bevételt követelte. Az eladó a kasszában lévő 140 ezer forintot zacskóba tette és átadta a rablónak, aki azzal elmenekült.

Egy hónap elteltével, 2017. április 22-én a férfi újra rabolt. Ezúttal egy II. kerületi ékszerboltba ment be, ahol elővette a riasztófegyverét, azt az eladó fejéhez tartotta, majd átugrott a pulton, és a nőt a földre rántotta. A nő megnyomta a pánikgombot és segítségért kiabált, ezért a támadó befogta a száját, majd amikor a nő menekülni próbált, többször megütötte és megrúgta. Végül az üzletből készpénzt és tört aranyat vitt el, összesen mintegy 2,7 millió forint értékben.

A férfi az utolsó rablást követően másnap Moszkvába menekült, ahol nemzetközi elfogatóparancs alapján 2021. szeptember 30-án fogták el. Az ügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő férfit háromrendbeli fegyveresen elkövetett rablás bűntettével vádolja, és vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban – olvasható az ügyészség oldalán.

Az alábbi felvételen a II. kerületi ékszerboltrablás helyszínelésekor készült felvételek láthatók.

Rovatok