Index Vakbarát Hírportál

Kis-Benedek József a kórházból jelentkezett: Eldőltem, mint egy zsák

2023. március 23., csütörtök 12:12

Kis-Benedek József tegnap óta a Honvédkórházban van, de már a zárójelentését várja. Mint elmondta, korábban még nem történt vele ilyen. Forogni kezdett vele a világ, majd egyszer csak eldőlt. Kifejezte háláját az ATV-nek, amiért ilyen gyorsan cselekedtek.

Mint arról már beszámoltunk, az ATV szerdai, Mai téma című műsorában összeesett Kis-Benedek József katonai szakértő. Az eset a műsor utolsó harmadában történt, amikor az orosz–ukrán háborúról beszélgetett Kis-Benedek József Tompos Márton momentumos politikus és Harangozó Tamás MSZP-s országgyűlési képviselő társaságában.

A csatorna az Index megkeresésére közölte: az adást azonnal megszakították, mentőt hívtak, Kis-Benedek Józsefet a szakszerű helyszíni ellátás után kórházba vitték.

Az internetre is felkerült felvétel tanúsága alapján nem volt különösebb előjele annak, hogy a szakértő rosszul lenne, egy dolog azonban feltűnő volt, rengeteg vizet ivott. Miután Kis-Benedek József rosszul lett, az ATV műsorvezetője, Bodacz Balázs azonnal a segítségére sietett, ezután a csatorna megszakította az adást, a férfihez pedig mentőt hívtak.

A Blikk telefonon érte utol Kis-Benedek Józsefet, aki továbbra is kórházban van, zárójelentését várja. Hamarosan talán már hazamehet, hangja alapján ugyanis úgy tűnik, jobban van.

Fogalmam sincs, mi történhetett velem. Azt éreztem, hogy szédülök, forog velem a világ. Aztán eldőltem, mint egy zsák. Még folyik a vizsgálat, tegnap este óta itt vagyok a Honvédkórházban. Hálás vagyok a csatornának, gyorsan cselekedtek. Nem történt még hasonló sem velem korábban, úgy néz ki, valahol el kell kezdeni

– mesélte a lapnak Kis-Benedek József.

Készen álltak az újraélesztésre

Bodacz Balázs a történtekről a naphire.hu-nak mesélt. Mint mondta, nehezen jött álom a szemére az eset után, éjjel 2 óra környékén tudott csak elaludni a műsorvezető.

Amikor ott van egy ember, egy vendég, akin látod, hogy azonnal összeesik, akkor nem érdekel a műsor. Kit érdekel a műsor? Majd csinálunk másikat. Az a fontos, hogy az ő testi épsége minél inkább biztosítható legyen

– mesélte a portálnak az ATV műsorvezetője.

Elmondása szerint Kis-Benedek Józsefnek volt még annyi ereje, hogy ne essen hirtelen össze és ne üsse meg magát, így sikerült hátulról elkapnia. Ezt követően a stúdió padlójára fektették le, és azonnal értesítették a mentőszolgálatot.

Voltak kollégák, akik székpárnákat hoztak a feje alá, én egy olyan asztalt, aminek a magassága nagyjából megfelelő, és arra felraktuk a lábait. A pulzusát megmértük, szapora volt, de gyenge. Arra következtettünk, alacsony a vérnyomása. A szívverése, légzése és pulzusa rendben volt, erre figyeltünk először. Kioldottam a nyakkendőjét, az ing- és nadrággombját, hogy ne legyen sehol elszorulva, egy-két perc múlva pedig szerencsére magához is tért

– emlékezett vissza Bodacz Balázs, aki szerint mire a mentősök kiértek, a szakértő már kommunikált, tudta, hol van, és kik veszik körül.

A műsorvezető szerint ekkorra már szinte mindannyian készen álltak arra is, ha kell, újra is élesztik a férfit, erre azonban nem volt szükség.

Rovatok