Index Vakbarát Hírportál

Tarlós István elmondta, mi teheti tönkre Karácsony Gergelyt

2023. március 25., szombat 15:12

A Római-part kérdéseinek rendezésével a jövőre esedékes önkormányzati választáson már kampányolni szeretne a főpolgármester. Tarlós István szerint azonban a védmű nyomvonalának kijelölése olyan mértékű felelősséget helyez Karácsony Gergely vállára, ami akár tönkre is teheti a főpolgármestert.

A római-parti védmű nyomvonalát az erről szóló közgyűlési határozat meghozatala előtt kijelölte a főpolgármester, ezzel pedig olyan felelősséget vett magára, aminek a súlya tönkre is teheti – mondta Tarlós István korábbi budapesti főpolgármester egy interjúban. Hozzátette:

Ha tényleg ott építik meg a védművet, akkor azt a szerződést valakinek alá kell írnia. Kíváncsi vagyok, ki vállalja majd ezt magára.

Tarlós István azt is megjegyezte: mire a kiviteli tervek elkészülnek, az engedélyek megszületnek, lefut a közbeszerzés, a tendereztetés, a döntés, az esetleges fellebbezések, a szerződéskötés, mindez időben túlmutat majd a 2024-es önkormányzati választás időpontján, ugyanakkor a jövőre esedékes önkormányzati választáson már kampányolni szeretnének a projektet előkészítő „beszélgetős kommunikációval”. 

Az egykori városvezető arról is beszélt a Metropolnak adott interjújában, hogy az önkormányzati választások idejére a tényleges kiviteli költségek még nem lesznek ismertek, és az is előfordulhat, hogy mire tudhatóvá válnak, addigra az is kiderül, hogy a fővárosnak jóval kevesebb forrása lesz rá, mint amennyi a megvalósításhoz szükséges.

A nyomvonalat illetően emlékeztetett, hogy a Műszaki Egyetem, a Magyar Tudományos Akadémia egy tudóscsoportja, a Vízügyi Tudományos Tanács vagy a Mélyépterv véleményezte, és a Vízügyi Főigazgatóság is azt mondta ki, hogy nem a Nánási út–Királyok útjánál kell megépíteni a védművet, hanem a parti sávban.

Mint mondta, a Királyok útja–Nánási út mentén két alap-közművezeték halad, az egyik gáz, a másik víz. Ezeket ki kell váltani. Irdatlan drága lesz. A másik fontos szempont, hogy a Rómain a hullámtér már 1914 óta épül be. Üdülőövezetnek számított. Nem lehet kihagyni 2 ezer ott élő embert a védelemből, és nagyon nagy az épített érték is. Tény, hogy nem kötelező megvédeni a hullámteret, de nem is tilos. Az a terület már vagy száz éve csak papíron hullámtér.

A közösségi tervezésről Tarlós István azt mondta, hogy 

tájvédelmi kérdéseket el lehet dönteni ilyen formában, műszaki tervezési kérdésekben viszont már szokatlan, egy élet- és vagyonvédelmi, katasztrófavédelmi műtárgy esetében pedig egyenesen elképzelhetetlen. 

Tarlós István szavai szerint a 2024-es választásokig az ellenzéki médiatámogatást valószínűleg meg tudják szerezni a Királyok útja nyomvonalhoz. Talán utána is – egy ideig. Ám az már egy másik történet, hogy mikor fog ott megtörténni az első kapavágás, előtte ki fog egy ilyen szerződést aláírni, és aztán miként fogják mindezt kivitelezni – összegezte az egykori városvezető.

(Borítókép: Mónus Márton / MTI)

Rovatok