Index Vakbarát Hírportál

Elloptak egy autót Budapesten, másnap egy urnával együtt találták meg

2023. március 27., hétfő 10:19

Bizarr körülmények közt találtak meg egy körözött autót Budapesten.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint március 21-én reggelre a főváros VII. kerületéből loptak el egy forgalmi nélküli 17 éves Mercedest. Az autót már másnap megtalálta a jogos tulajdonosa a IX. kerületben, akkor már román rendszámmal. A rendőrök ellenőrizték, az alvázszám pedig igazolta, hogy valóban a lopott kocsi az.

Az autóban több forgalmi engedélyt és céges bélyegzőt találtak; azt még vizsgálják, hogy ezek összefüggésbe hozhatók-e bűncselekménnyel. A kocsiban ülő férfit előállították az illetékes kapitányságon, ahol nagyobb értékre elkövetett lopás és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.

A járműben találtak egy urnát is, amit a rendőrök szakértőkkel vizsgáltattak meg. 

Kiderült, hogy az urna a gyanúsított egy hozzátartozójának hamvait rejtette, amit a férfi mindenhova magával vitt – ezzel kapcsolatban egyelőre nem merült fel bűncselekmény gyanúja.

Rovatok