Index Vakbarát Hírportál

Fiatal fiúknak fizetett az együttlétért két egri férfi, videót is készítettek róla

2023. március 27., hétfő 11:46

A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya gyermekprostitúció kihasználása bűntett és szexuális visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást két egri férfi ellen.

A nyomozás eddigi adatai alapján az 58 éves K. F. és a 68 éves S. A. 2022 ősze óta két tizenéves fiúval több alkalommal szexuális cselekményt végeztek, amelyért anyagi ellenszolgáltatást – készpénzt, mobiltelefont, cigarettát, energiaitalt – adtak nekik.

A gyanú szerint a férfiak az együttlétekről videófelvételeket is készítettek, amelyeket telefonnal és a lakásukban felszerelt kamerákkal rögzítettek.

Mindkét férfit 2023. március 22-én reggel fogták el a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársai, majd előállították a főkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket.

A nyomozó hatóság továbbá kezdeményezte mindkét férfi letartóztatásának indítványozását, amelyet a bíróság az elmúlt hétvégén el is rendelt – közölte a rendőrség a police.hu oldalon.

A nyomozó hatóság a gyanúsítottak lakásaiban nagy számban foglalt le adathordozókat, valamint kamerákat, az azon lévő felvételek elemzését folyamatosan végzik, így jelenleg nem zárható ki, hogy további fiatalok sérelmére is elkövették bűnös cselekményüket a férfiak.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Rovatok